hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Akiket a metró füstje megcsapott
A fővárosi közlekedési káosz háttere

2016. 12. 08.
A sorozatos metróleállások folyamatosan koptatják a kormánypárti főpolgármester hitelességét, a kormány mégsem hajlandó plusz 40 milliárd forintot megszavazni a legveszélyesebb vonal felújítására.

Nem kell összefüggést keresni a közelmúlt metróbalesetei, illetve meghibásodásai között, szögezte le Tarlós István főpolgármester a hétfő reggeli baleset kapcsán, amikor a 2-es metró vonalán az egyik szerelvény beleszaladt egy várakozó társába. Az eset azért egyedi, mert az ütközés következtében 15 utas is megsérült, többen közülük súlyosan, és ilyen eddig nem volt. Az utóbbi másfél hónapban kétszer leállt a 2-es metró; kétszer füstölés, egyszer gázolás miatt leállt a 3-as metró; a múlt pénteken pedig füstölés miatt elhagyták az utasok a 4-es metrót. A súlyos sérülésekkel járó, említett ütközés hétfőn történt, majd szerdán füstölés miatt kellett leállítani a 3-as metrót.

A főpolgármester a baleset után röviden összefoglalta a három vonal állapotát: a 4-essel nincs baj, hiszen 2014 tavaszán adták át. (Itt legfeljebb annyi a probléma, hogy az EU-nak a 181 milliárd forintnyi támogatásért cserébe vállalt / ígért napi 470 ezer utassal szemben 170 ezren használják a vonalat.)

A 2-es metrót jó tíz éve felújították – mint hétfőn kiderült, mégsem teljes körűen – és van egy negyven éve avuló, „teljesen lerobbant állapotban lévő” 3-as metró, amivel 36 évig nem csináltak semmit – mondta Tarlós. A Fővárosi Önkormányzat szerdai ülésén ennél is sarkosabban fogalmazva kifejtette: az őt bíráló ellenzéki politikusok „nagyon szeretnék a habszűz ártatlan benyomását kelteni, minekutána húsz évig nem csináltak semmit. De – tette hozzá saját politikai családját is bírálva – az is „az igazsághoz tartozik, hogy ma meg s**rakodás folyik.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!