hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vihar az alkotmánybírák megválasztása körül

2016. 11. 24.
Kedden megválasztotta az OrszággyŰlés az Alkotmánybíróság (Ab) új elnökét és négy új tagját. A döntés előzménye a Fidesz és az LMP különmegállapodása volt, ami miatt a többi ellenzéki párt részéről éles kritikát fogalmaztak meg az LMP-vel szemben.

Az elnökké választott Sulyok Tamás alkotmánybíró, az Ab eddigi elnökhelyettese a titkos szavazáson 137 igen és 1 nem szavazatot kapott. Az Ab-elnök megbízatása az alkotmánybírói hivatali ideje lejártáig, Sulyok esetében 2026-ig tart. Sulyok elnökké választásával egy időben négy új alkotmánybíróról is döntött a Ház: a betöl­tetlen helyekre Hörcherné Marosi Ildikót, a Kúria bíráját, Horváth Attila jogtörténészt, Schanda Balázst, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékének vezetőjét és Szabó Marcelt, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettest választották meg. Szabó Marcel kivételével mindannyian 136 támogató szavazatot kaptak 2 nem ellenében. Az ombudsmanhelyettest 135 igen szavazattal és 2 nemmel választották taggá, esetében 1 voks érvény­telen volt. Az új bírókat december 1-jével választották az Ab tagjává, megbízatásuk tizenkét évre szól. Ezzel újra teljes létszámú, tizenöt tagú az Ab.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján kijelentette: törvényes, legitim volt az alkotmánybíró-választás. Az MSZP szerint viszont a folyamat törvénysértő volt, mert a jelölőbizottság tagjainak száma – a szocialista delegált lemondása után – nem érte el a törvényileg előírt minimumot. Tóth Bertalan frakcióvezető azt hangoztatta: illegitim Ab jön létre, amelynek későbbi döntései megkérdőjelezhetőek lesznek. Kósa Lajos erre úgy reagált: a jelölőbizottságról szóló országgyűlési határozat szerint attól, hogy egy frakció nem vesz részt a testületben, a bizottság munkája még teljesen szabályszerű.

A fideszes frakcióvezető szerint az egész „hajcihő” csak azt mutatja, hogy a szocialisták az ország destabilizálásában, a demokrácia intézményrendszerének rombolásában érdekeltek. Az MSZP-sek egyetlen olyan alkotmánybíró-jelöltet sem voltak hajlandóak megnevezni, akit támogatnának; a Jobbik pedig csak olyanokat javasolt, akiket a Fidesz nem tudott elfogadni – jegyezte meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!