hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tanoda a határon
Riport az Igazgyöngy Alapítvány toldi intézményéből

2016. 11. 01.
Komoly vihart kavart az elmúlt hetekben az Emberi Erőforrások Minisztériumának tanodapályázata, amelynek nyertesei közül hiányzik a nagy múltú tanodák zöme, ellenben elit iskolák 30 millió forintot kaptak felzárkóztatásra. Toldon, a szintén vesztes Igazgyöngy Alapítvány tanodájában jártunk, az ország egyik legszegényebb kistér­ségében, ahol mellesleg hazánk egyik leg­abszurdabb beruházása épült uniós pénzből, egy alföldi bobpálya.

„Csak a legjobb tanodák nyerhettek” – így magyarázta az Emmi, hogy a tavaly ősszel meghirdetett tanodapályázatának nyertesei közül kimaradt az ország legelismertebb tanodáinak többsége. A tárca 5,3 milliárd forintos uniós támogatásra írt ki pályázatot, 26 hónapos időtartamra, méghozzá az iskolai lemorzsolódás csökkentésének, a hátrányos helyzetű roma tanulók felzárkóztatásának céljával. A több mint ezer pályázóból 177 nyert, s a 900 vesztes között van a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány is, amely művészeti oktatásáról, valamint komplex esélyteremtő tevékenységéről vált híressé, és öt évvel ezelőtt indított el egy modellértékű tanodaprogramot is Toldon.

Európai falu

Legfőképp a 340 fős Told az, amely ismét kimaradt az uniós támogatásból. A kistelepülés névtábláján stílszerűen ott virít a felirat: „Európai falu”, körülötte elgazosodott környék, düledező házak. Sokat foltozott, keskeny aszfaltút visz a térség legszegényebb zsákfalujába, így érthető, hogy a korszerű kerékpárúttal, ami nem messze épült nemrég, senki sem dicsekszik. Az alföldi bobpályát sem próbálták ki még a helyiek, különösen, hogy a félmilliárdos sportlétesítmény, amely lejtő híján csak elektromosan működtethető, az elkészülte óta zárva tart – miközben a régióban három nyomortelep is található.
A román határhoz közel fekvő berettyóújfalui kistérség kistelepülései az ország egyik legszegényebb vidékét alkotják; de a kistérség települései közül is Told a legszegényebb.
Toldon a rendszerváltás előtt volt tsz és üzem, aztán 1990 után ezek bezártak, és lassan kicserélődött a falu lakossága – meséli odaúton L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Itt maradtak az idősek, és rengeteg ház üresen tátongott, ezeket nagyrészt román állampolgárok vásárolták fel, amikor még a magyar állampolgárság megszerzéséhez kellett egy magyarországi bejelentett lakcím. A lakosság átalakult: jöttek roma családok is az olcsó lakhatás miatt. Vannak Romániából ideköltözött lakosok is, akik „boltocskáznak”: nagyon népszerű Nagyváradon a német Kaufland hipermarket, ahol kocsival bevásárolnak, majd itt árusítanak. Merthogy Toldon élelmiszerbolt sincs, sőt sok házban villany és víz sincs, mobilüzlet viszont van, elvégre a 21. században vagyunk.
A település éves adóbevétele 400 ezer forint, mivel itt csak közmunka van. Az önkormányzatnál öt alkalmazott dolgozik, az Igazgyöngy Alapítvány pedig hét falubelit alkalmaz különféle projektjei keretében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!