hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán-Vona találkozó az Alaptörvényről
Bukik a kötvénybiznisz?

2016. 10. 20.
A Jobbik elnöke késznek mutatkozott az Alaptörvény-módosítás támogatására, ám ennek feltételéül szabta, hogy azonnal állítsák le a letelepedési kötvények árusítását. Vona Gábor a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a valamivel több mint félórás megbeszélés nem volt sikeres, hiszen a miniszterelnök nem tekint el a letelepedési kötvények forgalmazásától.

Szegény és gazdag migránsok

„Se szegény migránst, se gazdag migránst ne lehessen betelepíteni Magyarországra. Se szegény terrorista, se gazdag terrorista ne érkezhessen Magyarországra. Se Jean-Claude Juncker ne tudjon Magyarországra telepíteni bevándorlókat, se Rogán Antal” – mondta a Jobbik elnöke. Vona Gábor szerint a letelepedési kötvények árusításának a beszüntetése nélkül a módosítás csak trükközés, szemfényvesztés és kiskapu a terrorizmusnak.

Vona Gábor bejelentését követően Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője is megszólalt az ATV A nap híre című műsorában, és megismételte, hogy véleményük szerint minden betelepítést meg kell tiltani, így a letelepítési kötvények árusítását is. A Jobbik szóvivője szerint Orbánt meglepte Vona Gábor, és nem adott egyértelmű választ az ellenzéki pártelnök javaslatára. Mirkóczki kijelentette: ha minden kiskapu bezárul a betelepítés előtt, akkor támogatni fogják Orbán Viktor módosítási javaslatát. A labda most a Fidesz térfelén pattog – tette hozzá.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!