hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Robbantás Budapesten - Homályos indíték

2016. 09. 29.
A közel száz magyarországi robbantás elkövetőinek többsége nem került kézre. A feltárt indítékok között jellemző a politikai, a rasszista, a maffiatípusú, illetve a terrorista szál, és egyértelműen behatárolható a robbantások korszaka.

Szerdán kiengedték az intenzív osztályról a szombat éjszakai Teréz körúti robbantásban megsérült fiatal rendőrnőt, aki így túl van az életveszélyen. Férfi társa a lábán sérült meg, amikor a hidegvérű elkövető a közvetlen közelükben működésbe hozott egy szögekkel teli házi készítésű távirányítós bombát. Lapzártánkkor még üldözik a tettest. A szakértők kizárták az iszlamista indítékot, a miniszterelnök pedig azt mondta, a támadás nem hozható összefüggésbe a migrációval. A sok kérdést felvető eset kapcsán összegyűjtöttük a rendszerváltás óta történt robbantásos eseteket.  

Magyarországon 1989 óta összesen 95 robbantásos merénylet történt, a mostani, Teréz körúti támadás volt a 96. A támadások területi eloszlását tekintve rendkívül egyenetlen a kép: az összes akció közel felét, mintegy 45 merényletet Budapesten követtek el. Ezen belül körülbelül 35 a pesti oldalon, ebből pedig 24 a Rákóczi út, a Hungária körút és a pesti rakpart által határolt városrészben történt. Pesten tehát többet robbantottak az elmúlt 26 év alatt, mint a Dunántúlon vagy a Tiszántúlon összesen.

A 96 robbantásos támadás során összesen 48 személyi sérülés történt, ezek túlnyomó része könnyebb sérülés volt. A támadások összesen hét halálos áldozatot követeltek. Az elkövetők jelentős részét nem sikerült kézre keríteni. Ami a motivációkat illeti, négy főbb támadástípus látszik: politikai indíttatású akciók, rasszista támadások, terrorcselekményként megítélt akciók és maffialeszámolások.   

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!