Annak ellenére, hogy a migrációs helyzet összehasonlíthatatlanul jobb a 2015-ös állapotokhoz képest, Szerbia északi tartományában, Vajdaságban továbbra is több ezer bevándorló várja sorsa jobbra fordulását.
A balkáni országok összefogásának, illetve a bolgár és a macedón határon megerősített határvédelemnek köszönhetően most kevesebben jönnek ugyan, mint tavaly nyáron, de miután a magyar kerítés „megfogja” az érkező csoportokat, a menedékkérők a tavalyinál sokkal hosszabb időt töltenek a határövezetben.
Az egyik legolvasottabb vajdasági lap, a Magyar Szó beszámolója szerint nemrégiben Aleksandar Vulin munkaügyi és szociálpolitikai miniszter meghívására a belgrádi amerikai és osztrák nagykövet tett látogatást a határövezetben, többek között a horgosi határátkelőnél felállított tranzitzónában és a szabadkai ideiglenes befogadó állomáson, ahol a miniszter arról beszélt, hogy Szerbia továbbra is mindent megtesz, hogy a területén áthaladó menekülteknek emberséges feltételeket teremtsen. Ugyanakkor megemlítette, hogy a horgosi határátkelőnél feltorlódott menekültek problémáját megoldaná, ha a magyar hatóságok ezentúl a macedón–szerb határon fekvő presevói befogadó központban kezelnék a menedékkérelmeket. Ha ez megtörténne, állítása szerint „fél órán belül” kiürülne a horgosi illegális sátortábor, s a menedékkérők Európa egyik legjobb táborába kerülhetnének vissza – fogalmazott Vulin.
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »