hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pukli-ügy: megszüntetett nyomozás
Nem történt „közfeladati helyzettel való visszaélés”

2016. 06. 03.
Pukli István ellen a „nemzet feljelentőjének” is nevezett fideszes Tényi István feljelentésére rendőrségi eljárás indult „közfeladati helyzettel való visszaélés” miatt, ám lapzártánkkor a rendőrség bűncselekmény hiányában le is zárta az ügyet. A tiltakozó szervezetek mindenesetre június 11-ére ismét tömegdemonstrációt hirdettek a Várkert Bazárhoz.

Pukli István, a Tanítanék Mozgalom vezetője a hétfői Blikkből értesült arról, hogy rendőrségi eljárás indult ellene. A lap szerint a Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját néhány hete Tényi István belvárosi Fidesz-tag jelentette fel „közfeladati helyzettel való visszaélés bűntett gyanújával”. A feljelentés nyomán bünte­tőeljárás indult, a BRFK Bűnügyi Szervek Kiemelt Ügyek Főosztálya Bűnügyi Támogató Osztálya rögtön saját hatáskörbe vonta a nyomozást.
A rutinos feljelentőnek számító Tényi István – többek közt Novák Előd, Andy Vajna és az Ökotárs is szerepel azok listáján, akikkel szemben be- vagy feljelentést tett – azt írta a rendőrségnek, hogy az egyik telekis tanár Pukli tevékenysége miatt, elvi okokból kényszerült távozni a gimnáziumból, mivel az igazgató úgy hirdetett polgári engedetlenséget, hogy nem kérte ki a tantestület véleményét. Feljelentésében Tényi az iskola elé szervezett tüntetést is jogellenesnek ítéli meg, és kitér arra is, hogy a távozó pedagógus a megnövekedett médiajelenlétet is helytelenítette az iskolában, ami ellen az igazgató szerinte nem tett semmit.

Ez most nem jött be

Bár Tényi nem nevesített, de feltehetően Bereczky Csongorra hivatkozik, aki márciusban közös megegyezéssel távozott a Telekiből, ahol angol szakos tanár és osztályfőnök volt. A kezdetben Pukli harcostársaként az ATV-ben is megnyilatkozó férfi távozását a HVG-nek március végén azzal indokolta, hogy a szakmai tiltakozás Pukli március 15-ei beszédével politikai színezetet öltött, amivel ő nem tudott azonosulni. Egyes diákok szülei aláírásgyűjtést indítottak Bereczky visszatéréséért a Telekibe, amire nem került sor. Mint Pukli István kérdésünkre elmondta, azért sem, mivel a hirtelen távozáshoz ragaszkodó pedagógus helyét sürgősen fel kellett tölteni. Lapzártánkkor a Népszabadság Online arról írt: a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a Pukli Istvánnal szemben közfeladati helyzettel való visszaélés bűntett gyanújával indított nyomozást. Tényi István „feljelentésként értékelt és kezelt bejelentése” tehát ezúttal nem ért célt.
Pukli István múltja, igazgatói ténykedése és családi kapcsolatai a közoktatás helyzete miatt indult tiltakozó mozgalom kezdete óta a kormányközeli média érdeklődésének középpontjában vannak. Nagyapjának ÁVH-s és testvére köztörvényes múltjával ő maga állt a nyilvánosság elé, korábbi MSZP-s kötődéseit viszont Zuschlag János emlegette fel nyilvánosan a TV2 kamerái előtt. Pukli szerint mindez figyelemelterelő manőver is volt, hogy addig se kelljen az oktatás helyzetéről beszélni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!