hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán és a „lórúgás”
A Fidesz választási főpróbája lehet a kvótanépszavazás

2016. 05. 12.
Kényszerből dobta be Orbán Viktor pár hete a kvótanépszavazás ügyét, hogy elterelje a figyelmet a választási irodánál történt úgynevezett kopasz-botrányról, de ha a kormánypárti tervek bejönnek, akkor a voksolás a 2018-as országgyűlési választás fideszes főpróbája lehet. A Fideszben azt remélik: ha egy kőkemény médiakampánnyal – amire százmilliókat szán a kormány – 2-2,5 millió támogatót összeszednek, akkor lélektanilag már megnyerték a következő választásokat, és „kinyírták” a baloldali és a jobbikos álmokat. Az ellenzéki pártok agyalnak, hogy miként szabaduljanak ki a Fidesz csapdájából.

A hét elején az Országgyűlés – a kormány, személy szerint Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára – nagy többséggel, a Jobbik támogatásával elfogadta, hogy a közeljövőben népszavazást tartsanak az Európai Unió által javasolt kötelező betelepítési kvótáról. A tervek szerint – ha az államfő vagy az Alkotmánybíróság nem akasztja meg – ősszel kerülhet sor erre a szavazásra, amelyen egyetlen kérdés lesz csak: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” A népszavazás lebonyolítására egyébként közel ötmilliárd forint fordítható. 

Feljöhet-e az ellenzék?

A kormányé mellett két ellenzéki népszavazási kezdeményezés is fut (a Magyar Szocialista Párt által benyújtott népszavazási kérdésekről – az állami földek eladásáról, az állami vezetők bérplafonjáról), amelyeket, ha a kormány akart volna, akkor ehhez a voksoláshoz kapcsolhatott volna, és akkor azon kormánypárti indok, hogy a politikának meg kell hallania a nép szavát, őszintébbnek tűnt volna.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!