hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Meghalt a Klik, éljen a Klik?
Nyeregben érzi magát a kormány a sztrájkok után

2016. 05. 05.
Bizonyossá vált, hogy a kormány a Kliket nem szünteti meg, csak némileg decentralizálja, és még több hatáskörrel ruházza fel. Az eddig az önkormányzatok által finanszírozott üzemeltetést is állami kézbe veszi, az így kieső pénzt viszont pótolnia kell, amit úgy kommunikál, hogy jövőre több pénzt fordít oktatásra. A tiltakozó pedagógusok viszont a becsődölt Klik, azaz a központosított fenntartás eltörlését kérték, nem pedig sok kis Klik-et. Szerintük a kormány látszólag puhít kicsit a rendszeren, de sem az égető gondokon, sem rossz a struktúrán nem hajlandó változtatni.

Lementek az áprilisi sztrájkok, amit a kormány úgy ítélt meg, hogy a pedagógusok hallgatag többsége velük van. A tiltakozók szerint viszont az óriási kormányzati ellenszél, a megfé­-lemlítés és a törvényileg ellehetetlenített sztrájk ellenére is rengetegen fejezték ki nyíltan vagy hallgatólagosan az egyetértésüket, azaz sikerült mozgósítaniuk a civil szférát. A pedagógusok egyötöde felvállaltan sztrájkolt, velük a kormány most vitatott bérlevonással próbál példát statuálni. A szakszervezetek egyelőre várnak a kormány jelzésére a sztrájkbizottsági tárgyalások folytatásának ügyében, a PSZ szerint igazából ezeken fog kiderülni, hogy mennyire volt sikeres a „tanárlázadás”, de kibontakozásra csak a májusban beköszöntött érettségi hónapot követően számít.

Mindeközben Palkovics László oktatásért felelős államtitkár bejelentette a diákok terheinek – nem részletezett – csökkentését már szeptembertől, áprilistól pedig havonta ötvenezer forintot kaphatnak az iskolaigazgatók az előre nem látható kiadások fedezésére. Palkovics 2018-ra beígérte továbbá egy új, szűkített Nat, ezen belül egy „nemzeti minimum” tudásanyagnak a kidolgozását, a módszertan illetve a pedagógus-továbbképzés korszerűsítésével együtt. Viszont rengeteg nagyobb és kisebb horderejű dologban – így az iskolák valódi autonómiáját, a tankönyvválasztékot vagy a pedagóguspolitikát érintő kérdéseket illetően – a kormány elutasító álláspontot képvisel. Időközben az is botrányt okozott, hogy a Kello visszautasított egyes tankönyvrendeléseket, továbbá napvilágra jött egy tervezet, miszerint a szeptembertől induló szakgimnáziumokban az adott szakmától függően eltörölnék valamelyik természettudományi tárgy oktatását.

A legfontosabb bejelentések a Klik jövő januártól életbe lépő átalakításával kapcsolatosak. Lázár János miniszter a legutóbbi kormányinfón megerősítette, hogy a kormány felülvizsgálja a vegyes, állami fenntartású és önkormányzati működtetésű intézményi modellt, mert az „megbukott”. Mint mondta, egyértelmű viszonyokat akarnak, amelyben az állam a fenntartó és a működtető, a változás pedig több mint 500 iskolát érint.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!