hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Közoktatás: arccal az államosítás felé
Újra átalakítja a kormány, de nem tanárok által követelt irányba

2016. 05. 19.
A Klik-ről, a vegyes fenntartás eltörléséről, a tanárok differenciáltabb bérezéséről szól többek között az oktatásügyi törvénymódosító csomag, ami most került a parlament elé. A tiltakozó pedagógusok szerint a kormány javaslatai nem javítanak az eddigi helyzeten, mert nem a KLIK eltörlését ígérő Rétvári Bence, hanem Lázár János „keménykedő” álláspontját tükrözik. „Elbuktuk a dolgot, mert szakmai oldalról közelítjük meg a problémát, miközben ez kőkemény politika” – nyilatkozta a PSZ (Pedagógusok Szakszervezete) elnöke.

53 oldalas az a javaslat, ami az oktatást érintő törvények módosítása végett nyújtott be kedden Balog Zoltán miniszter a parlamentnek. A jelenlegi KLIK-et úgy alakítják át, hogy meghagynak egy országos „stratégiai-irányító” központot, alatta létrehoznak 57 operatív, önálló költségvetési szervként működő tankerületi központot, ezek szervezeti egységei lesznek az iskolák, saját „keretgazdálkodással”. Az igazgatók munkáltatói és gazdálkodási jogköre bővül, a tiltakozók szerint érdemlegesen nem változik.

Megszűnik az iskolák kettős – állami fenntartású és önkormányzati üzemeltetésű – működtetése, helyette egységes KLIK fenntartás lesz, ami óriási tiltakozást váltott ki mind az önkormányzatok, mind az iskolák részéről, mivel mindenki a becsődölt Klik megszüntetésére számított. A KLIK elnöke szerint ez az iskolák 55 százalékát, 2851 iskolát érinti, s a fenntartóváltás jövő évi költségeit most számolja ki a minisztérium.

Vannak még egyéb apróságok: például minden pedagógus végzettségű dolgozóra kiterjesztik a pedagógus életpályamodellt, az iskolák saját – nem túl jelentős – bevételeiket megtarthatják, to­vábbá a 2016. szeptemberi és a 2017. szeptemberi illetmény­emelés csekély különbözetét az intézményvezetők teljesítmény alapon is szétoszthatják kollégáik között. Az objektív döntés érdekében a kormány ehhez egy újabb kompetencia- és teljesítményalapú pedagógus-értékelési rendszer bevezetését javasolja. A tartalomszabályozás, tantervek és óraszámok kérdéseiben év végére ígér koncepciót a kerekasztal, ami akkor ér valamit, ha azt majd a miniszter és a miniszterelnök is jóváhagyja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!