hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Brüsszel mégis kötelező kvótát akar?
Kerítésépítés a déli, nyomvonal-kijelölés a keleti határon

2016. 04. 07.
A drámainak most nem nevezhető migrációs tendenciák ellenére mind a déli, mind pedig a keleti határon élénkülő honvédségi aktivitás érzékelhető: a szerb-magyar határon a kerítés megerősítésével, a román-magyar határon pedig a nyomvonal kijelölésével telik a néhány hete térben és időben is kiterjesztett válsághelyzet. A hét migrációs fejleményei közül csupán az borzolta a kedélyeket, hogy az Európai Bizottság a korábbi cáfolatok ellenére a kötelező betelepítési kvóta felé elmozduló tervet készített, a magyar kormány pedig a válsághelyzet kiterjesztésének szükségességét alátámasztó dokumentumokat 10 évre titkosította.

A police.hu adatai szerint a húsvét hétfővel kezdődő héten 940 határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, ami 120 fővel meghaladja ugyan az egy héttel korábban elfogottak számát, de még mindig viszonylag mérsékelt létszámnak tekinthető, különösen a tavaly nyáron és kora ősszel tapasztaltakhoz képest. Új fejlemény, hogy megnövekedett a Csongrád és Bács-Kiskun megye hatá­-rán fekvő Kelebiánál belépők száma, ahol korábban a meglehetősen nehéz terepviszonyok miatt kevesen próbálták meg a magyar határ átlépését.

Az Ásotthalom és Kelebia közötti szakasz ugyanis rendkívül nehezen járható, vízfolyásokkal, nádasokkal szabdalt terület, talán ennek is köszönhető, hogy tavaly ősszel csak részben, vagy egyáltalán nem épült meg a határzár (csak a gyorstelepítésű drótakadály készült el, sőt, egyes szakaszokon még az sem). Talán a kedvezőbbre forduló időjárás, talán a műszaki határzáron tátongó rés tette vonzóbbá a vajdasági nagyváros, Szabadka egyik külterületi városrészéhez nagyon közel fekvő térséget, mindenesetre az illegális határforgalom növekedése láttán a honvédség néhány nappal ezelőtt az érintett szakaszon is megkezdte a kerítés telepítését. A területen jelenleg cölöpverőgépek helyezik el az acéloszlopokat, ezekre dróthálót erősítenek, a kerítés tetejére a vajdasági oldal felé dőlő „hattyúnyakak” kerülnek, ezek tetejére pengésdrótot erősítenek. A honvédelmi tárca közleménye szerint a munka mielőbbi befejezése érdekében a hétvégén további erőket csoportosítottak át a térségbe.

A műszaki határzár réseinek eltüntetése enyhítheti a védelemben részt vevő rendőrök és katonák leterheltségét, akiknek száma a 174 kilométer hosszú szerb–magyar határszakaszon mintegy 1000 főre tehető, s akik nélkül a műszaki határzár nem sokat érne. Az őket szállító páncélozott harci járművekről készült fotók bejárták a helyi sajtót, a kezdetben kissé megilletődött környékbeliek mostanra hozzászoktak a katonai járművek látványához. A megyei napilap értesülései szerint a határvédelem korábban 9,5 millió forintba került naponta, kalkulációjuk szerint ez mostanra duplájára, havi 600 millió forintra nőtt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!