hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Riadókészültség, kérdőjelekkel
Újra előkerült a terrorveszélyhelyzet ötlete

2016. 03. 24.
A keddi robbantások célpontja nem Belgium volt, hanem Európa, ezért úgy kell tekinteni, hogy a támadás Magyarország ellen is irányult – fogalmazott a brüsszeli terrortámadások kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök, aki újra előhúzta a terrorveszélyhelyzet alaptörvény-módosítást igénylő ötletét.

Minden biztonsági intézkedést fenntart vagy egy fokozattal megemel Magyarország a határokon – jelentette be Orbán Viktor az M1 aktuális csatornán az operatív törzs ülése után szerda reggel. A miniszterelnök elmondta: fenntartják a kettes terrorfokozatot és a Terrorelhárítási Központ (TEK) teljes riadóját, fokozott rendőri készültséget rendeltek el Magyarország egész területére, valamint továbbra is érvényben tartják a migrációs válsághelyzetet. A kormányfő arról is beszélt, hogy Magyarországnak technológiai fejlesztéseket kell végrehajtania, fel kell zárkóznia azokhoz az országokhoz, amelyek a legjobb technikai felkészültségű titkosszolgálattal rendelkeznek. „Technológiákat fogunk vásárolni, képzéseket, oktatásokat fogunk tartani” – mondta. Hozzátette: a lakosság mindebből azt tapasztalja majd, hogy sok rendőrt fog látni, valamint bizonyos helyeken – különösen a repülőtéren – páncélozott eszközöket is. Az utcákon járőröző katonai rendészekkel lehet majd találkozni, és a hatóságok figyelik „az információ továbbítására használatos eszközöket”.

Orbán Viktor egyúttal utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy minden olyan, a terrorizmussal kapcsolatos tervezetet készítsen elő, amely korábban politikai viták miatt megrekedt. Ezek közé tartozik az év elején egyszer már nagy politikai vitát kavart terrorveszélyhelyzet alaptörvénybe illesztése. Ennek alapján az Országgyűlés előzetes jóváhagyása nélkül a kormány olyan rendeletet alkothatna, amellyel az alkotmány rendelkezéseit nem érinthetné ugyan, de egyes törvények alkalmazását – a sarkalatos törvényben rögzített szabályok szerint – felfüggeszthetné, azoktól eltérhetne. Kirendelhetnék például a honvédséget az ország védelmét és a közszolgáltatásokat szolgáló infrastruktúra védelmére; korlátozhatják, sőt zárolhatják az ország biztonságát veszélyeztető államok, természetes és jogi személyek, szervezetek érdekeltségeit és vagyonát; korlátozhatják a rádiók és televíziók működését; betilthatják a közterületen tartandó tömegrendezvényeket, nyilvános gyűlé­seket; vagy éppen elrendelhetik az internet-, levél-, csomag- és postaforgalom fokozott ellenőrzését. E rendeletek az eredeti elképzelések szerint 60 napig maradnának hatályban.

Úgy tűnik azonban, hogy a brüsszeli események ebben a kérdésben nem hozzák közös nevezőre a kormányt és az ellenzéket. Az MSZP például továbbra is elutasítja a terrorveszélyhelyzet bevezetését, legalábbis azt, „amit és ahogyan a kormány bevezetett volna” – hangsúlyozta Harangozó Tamás a Heteknek. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke szerint ugyanis az eredeti javaslat – amellyel kapcsolatban a Fidesz nem volt nyitott a kompromisszumra – öncélú, nem szolgál mást, mint a parlament kormány feletti ellenőrzésének kiiktatását. Harangozó szerint valódi fenyegetettség esetén a parlament többsége a jelenlegi jogszabályi keretek között is jóváhagyná a szükséges intézkedéseket. Ha viszont a kormány „elnémítaná” az egyes médiumokat, korlátozná az internetet és tömegesen a magyar állampolgárok egyéb alapvető jogait, akkor nem árt az országgyűlési kontroll.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!