hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Botrány a jegybank százmilliárdjai körül
Az elvesző közvagyoni jelleg

2016. 03. 03.
A gyengülő forint miatti árfolyamnyereségen az elmúlt években több százmilliárd forintnyi nyereséget realizált a Magyar Nemzeti Bank. Ezt az extraprofitot – amiből az egészségügyet vagy az oktatást simán rendbe lehetne tenni – azonban az MNB nem fizette és fizeti be az államkasszába, hanem saját maga által gründolt alapítványokba fektette. Civil szervezetek és ellenzéki pártok évek óta küzdöttek, hogy nagyobb mértékben beleláthassanak ezen alapítványok működésébe, de amint olyan bírósági ítélet született, hogy ezt megtehetnék, az Országgyűlés fideszes többsége ezt gátló szabályokat hozott. A történet még a Fideszben is komoly hullámokat vert.

Nyolc éve, a 2008-as világgazdasági válság során kritikus helyzetbe került az MNB, mert az úgynevezett jegybanki devizatartalék kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a forint árfolyamát stabilizálják vele. Az eladósodott és emiatt legyengült magyar állam állapotát kihasználva spekulánsok „megtámadták” a forintot, amely ennek következtében drámai értékvesztésnek indult, majd a magyar bankok, például az OTP részvé­nyeinek árfolyama is meredeken zuhanni kezdtek. Az MNB nem rendelkezett annyi devizával, hogy ennek a nyomásnak ellenálljon. Magyarország rövid lejáratú adósságállománya ugyanis körülbelül 26 milliárd euró volt, míg az MNB devizatartaléka csupán 17 milliárd euróra rúgott. Az államcsődtől, illetve az azt követő bankcsődöktől,  és ezáltal minden magyar ember vagyonának egy részének elvesztésétől az IMF, a Világbank és az EU közös 20 milliárd eurós mentőöve mentette meg Magyarországot.

Honnan van a temérdek pénz?

Ezt követően a Simor András vezette jegybank arra törekedett, hogy legyen annyi devizatömeg az MNB-ben, hogy még egyszer ilyen helyzet ne forduljon elő. A biztonság miatt a Simor-érában a korábbi időszak kétszeresére, jóval 30 milliárd euró fölé emelték a jegybank devizatartalékait.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!