Figyelembe véve, hogy a tiltakozó pedagógusok legtöbbje az állam alkalmazottja, nyilván egzisztenciálisan is kiszolgáltatottabbak, a demonstrációik, petícióik és kiáltványaik jelentősége és súlya sokkal nagyobb, mint bármikor az elmúlt 26 évben. Tudniillik 2010 előtt, ha egy tanár politikailag „problémás” lett egy településen, akkor átmehetett a szomszédos településre, mert ott egy másik önkormányzat volt a „főnök”. Most mindenhol a KLIK a munkaadó, ha valahol „kirúgnak” valakit, akkor más városban vagy településen sem tud menedékre lelni, mert ott is a KLIK az intézményfenntartó. Nem is csoda, hogy ahhoz képest, hogy a rendszerváltáskor milyen sok tanár vállalt közéleti szerepet, mostanában a pedagógusok egy kicsit hátrébb húzódtak a közélet frontvonalából.
A „lázadás” súlyát éppen ez a kiszolgáltatott helyzet emeli meg.
Egyébként még a független és mérsékeltnek számító oktatási szakértők is azt mondták 2011–2012-ben, hogy az Orbán–Hoffman központosított oktatási rendszer nem fog működni. Az átalakításokat az előző ciklusban erővel nyomták át az országgyűlésen, még a Fidesz józanabb oktatáspolitikusainak a kritikáit is félretették, nemhogy a szakszervezetek vagy szakmai szervezetek aggodalmait. Bár az eddigi oktatási államtitkárokhoz képest Palkovics László önálló koncepcióval, önreflexióval is bíró, kifejezetten intelligens politikusnak tűnik, kérdés, hogy képes lesz-e lecsendesíteni a joggal háborgó pedagógustársadalmat. Főképpen akkor, amikor a kormánypárti politikusok egy része a pedagógusok állítólagos fizetési követeléseit emlegetve, azt ellentétbe állítva más ágazatban dolgozók, például az ápolónők vagy tűzoltók bérével, a szociális irigység kártyáját kijátszva éppen olajat öntenek a tűzre. Ráadásul a tanárlázadások kulcsszereplőinek – a „telekis” Pukli István és a „hermanos” Pilcz Olivér – kormányzati vegzálásával a korábbi politikai küzdelmekben nem lejáratott, új közéleti hősöket kreál a kormányzati propaganda. A hatalom arroganciájával szemben iskolájáért küzdő igazgatót és a diákjaiért mindent megtevő gimnáziumi tanárt.
Lehet, hogy idővel a tanárokat lecsendesítik vagy „megtörik”, bár lapzártánk idején ennek nem sok jele volt, ám a Fidesz önsorsrontó módon éppen a fiatalok között „íratja le” magát. Már az előző ciklushoz datálható felsőoktatási tüntetéssorozat is sokat ártott az egykor diákszervezetként indult Fidesz presztízsének, de most az agyonterhelt, heti 40–45 órát „melózó” gimnáziumi diákság lázadt fel és állt „kockásinges” tanárai mellé. A gimisek közül két év múlva sokan „első szavazók” lesznek. Lehet, hogy a kormány Palkoviccsal megnyer egy csatát a közoktatásban, és kifogja a szelet a tiltakozások vitorlájából, de a 30 év alatti korosztályban drámaian esik a Fidesz támogatottsága.
A baloldali ellenzék impotenciája miatt pedig e generációban a Jobbik jön fel, mint a talajvíz. A közmondás szerint pedig azé a jövő, akié a fiatalság. Ha pedig hatalmi arroganciával, lekezelő stílussal még inkább hergelik a fiatalokat, még nagyobb lehet a „csattanás”.