A tragédia folytatódik
Ahogy arról a Hetek több ízben beszámolt, az EU-t tavaly működésképtelenné tevő bevándorlási hullám korántsem ért véget. Ennek elsődleges oka, hogy a szíriai háború hevesebben tombol, mint eddig bármikor – és a harctéri fordulat, az iszlamisták lassú visszaszorulása legfeljebb középtávon hozhat megnyugvást a tragikus éveket maga mögött tudó országban. A Szíriai Közpolitikai Kutatóközpont becslései szerint idén év elejére közel félmillióra nőtt a szíriai polgárháború halálos áldozatainak száma, miközben a háború előtt 23 milliós ország lakóinak már több mint fele menekültként él.
A szíriai vérfürdő folytatása tragikus következményekkel jár az ország szomszédaira, Törökországra, Jordániára és Libanonra nézve is. Annak ellenére, hogy a tavaly ott menedéket keresők közül jó egymillióan továbbálltak Európába, Törökországban a tavaly tavaszi 2 millióval szemben idén februárra 2,7 millió szíriai menekült gyűlt össze. Könnyen lehet, hogy az Aleppó körüli harcok elől menekülőkkel együtt a török területre menekült szíriaiak száma rövidesen meghaladja a 3 milliót.