hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szigetvár és a neoottomán arrogancia

2016. 01. 30.
Van abban valami tragikusan bizarr, hogy szerdán, azaz a Hetek lapzártájakor az Indexen közvetlenül egymás alatt volt olvasható az Erdogan török elnök magyarországi látogatásáról és az ehhez kapcsolódóan tervezett szigetvári minaret-építésről, valamint Irak legrégebbi keresztény épületének az Erdogan-rezsimmel, fogalmazzunk így, bonyolult kapcsolatban álló Iszlám Állam általi lerombolásáról szóló hír.

Az elmúlt hetekben többször foglalkoztunk Európa elitjének a neoottomán gondolatkör bűvkörében élő, önmagára egyfajta újoszmán birodalomépítőként tekintő török államfő rezsimje iránti furcsa vonzódásával. Sajnos ez alól a furcsa vonzódás alól a magyar kormány sem kivétel. Orbán Viktor több ízben nyilvánosan is kifejezte szimpátiáját Erdogan elnök rendszerével – emlékezetes tusnádfürdői beszédén kívül tavaly szeptemberben a Bildnek adott interjújában is, amikor arra a meglehetősen furcsa kijelentésre ragadtatta magát, hogy „nekünk, európaiaknak minden héten misét kellene mondanunk Erdogan elnökért”.

Hogy Európa vezetői mondattak-e misét a kontrollt saját politikája és országa területe fölött egyaránt elvesztő iszlamista Erdoganért, azt nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy olyan dolgokat néznek el az egyre inkább posztmodern szultánként viselkedő török államfőnek, amelyeknek a töredékéért deresre szokták vonni a közép- és kelet-európai országok bármelyikét vagy akár Izraelt. Twitter-blokkolás, ellenzéki újságírók életfogytiglannal való fenyegetése, gyanús hatósági félrenézés

a kurdbarát baloldali HDP híveinek Iszlám Állam általi lemészárlásakor – mindez nem számít a mai Európában, amely valamiért még mindig abban az illúzióban ringatja magát, hogy Erdogan és rendszere be fogja tartani a migrációs hullám kezelésére kötött novemberi paktumot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!