hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Focihelyzet a válogatott sikere után
A német reformok működtek

2015. 11. 19.
30 év kihagyás után ismét világversenyen léphet pályára a magyar futball­válo­gatott. Az örömteli eredmény azonban félrevezetheti azokat, akik úgy hiszik, a magyar focival ismét minden rendben van.

„Na, ugye” – kommentálta Facebook- oldalán Orbán Viktor a Norvégia elleni, magyar sikerrel zárult Európa-bajnoki pótselejtezőt. A miniszterelnök talányosan megfogalmazott bejegyzése többféleképpen is folytatható: „na, ugye, milyen jó csapatunk van”, vagy úgy is, „na, ugye, én tudtam”. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az utóbbit erősítette, amikor a kijutást megköszönve azt mondta: „Elsősorban meg kell köszönni a miniszterelnök úrnak. A legtöbb rizikót ő vállalta.” Az ország leggazdagabb embere ezek szerint úgy látja, Orbán Viktor futballszeretete és a futballba ölt állami százmilliárdok hozták meg a sikert elsősorban.

Ami a rizikót illeti: egy futballberkekben mozgó forrásunk szerint olyan nagy volt a várakozás, hogy egy esetleges kudarc esetén a szurkolók „lebontották volna” a sorsdöntő mérkőzésnek helyet adó Groupama Arénát, ahol egyébként a miniszterelnök is jelen volt.

Orbán Viktor kedden bővebben beszélt a siker kapcsán: azt mondta, „ismét vagyunk valakik” azok után, hogy Magyarország „egykor nagy futballnemzet volt, de később kisodródott, lenézett helyzetbe került, senkik voltunk”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!