Amint arról a Hetek is beszámolt, Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet október végén kritikus beszédet tartott a Corvinus Egyetemen. Bell többek között azt mondta, hogy a magyarországi korrupció súlyos aggodalmakra ad okot, a kormány kemény kézzel bánik a civil szervezetekkel, korlátozza az igazságszolgáltatást és a médiaszabadságot, továbbá egyesek intoleráns módon szólnak a menekültekről.
Bell beszéde nem maradt válasz nélkül: egy republikánus szenátor, Jeff Duncan november 4-én az amerikai kongresszus külügyi bizottságában kérdőre vonta Victoria Nuland helyettes külügyi államtitkárt azt tudakolva, hogy az Egyesült Államok be kíván-e avatkozni Magyarország belügyeibe.
Az európai és eurázsiai ügyekért felelős Nulandet Oroszország fokozódó szíriai beavatkozásával kapcsolatban, illetve az arra adandó amerikai politikáról hallgatták meg, ezért némiképp váratlan volt, hogy Duncan szóba hozta Magyarországot.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »