hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az élet Vida után
Vihar az adóhatóság körül

2015. 10. 19.
Vida Ildikó lemondása miatt októbertől Tállai András nemzetgazdasági miniszterhelyettesként felügyeli a Nemzeti Adó és Vámhivatal munkáját. A hivatalban elterjedt létszámleépítés hírére az adóhatósági dolgozók szakszervezete tiltakozó nyilatkozatot adott ki. Miközben Tállai cáfolta a tömeges elbocsátást, Varga Mihály szakminiszter egyik nyilatkozata a korrupcióellenes aktivistáknál verte ki a biztosítékot.

Vida Ildikó NAV-elnök viharos előzmények – az amerikai kitiltás botrány, illetve az Orbán–Simicska-háború eszkalálódása – után benyújtotta lemondását, majd júliusban távozott a hivataltól. (Azt, hogy elnöksége idején is közel állhatott Simicska Lajoshoz, igazolni látszik, hogy a nagyvállalkozó egyik cégénél kapott állást.) Utóda Tállai András lesz, aki nemzetgazdasági miniszterhelyettesként felügyeli az adóhatóságot. Tállai tavaly április óta a minisztérium államtitkáraként dolgozott, kinevezésekor Orbán Viktor azt mondta, személyében jó barátot, hűséges bajtársat és elszánt harcost kapott. Már akkor többen szóvá tették, hogy szakértelemről nem beszélt a miniszterelnök. A barátságot viszont bizonyította Tállai, például akkor, amikor tavaly februárban egy festményt ajándékozott Orbán Viktornak: a képen a focimezbe öltözött miniszterelnök látható a futball legenda Puskás Ferenc társaságában, mintha csapattársak lennének.
A Hetek információi szerint az adóhatóságon belül nem találtak megfelelő utódot Vida helyére. Tállait viszont azért nem nevezik ki elnöknek, mert ez esetben le kellene mondania képviselői mandátumáról: utódját időközi választáson válasz­ta­nák meg, ezt azonban a Fidesz vezetői nem akarják megkockáztatni, tekintettel a párt utóbbi két időközi választáson elszen­vedett vereségére. Tállai szakmai kvali­tásaival kapcsolatban egy adószakértő azt mondta lapunknak, nem igaz, hogy „lövése sincs az adózáshoz”, hiszen politikai pályája előtt saját könyvelőcéget vezetett. Ebből per­sze nem következik, hogy képes lesz egy 22 ezer fős szervezetet irányítani, ugyanakkor az adószakmai kérdések napi szintű ismerete nem is követelmény: az adóhatóságot más országokban is politikusok felügyelik.

Buldózer vagy ügyfélbarát NAV?

Tállai érkezésével egy időben terjedt el a NAV átalakításának híre. A Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Holecz Gábor egyenesen a NAV „buldózer típusú” átalakításáról beszélt. Többen tízszázalékos leépítést emlegetnek, ami 2200 családot érintene. Tállai András szerint a tárca a szakszervezetek bevonásával kívánja végrehajtani a változásokat, ezért érthetetlen a szakszervezet durva támadása.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, úgy akarják átalakítani a szervezetet, hogy megszűn­jön a „minden adózó potenciális bűnö­ző” attitűd. Varga gyorsabb adóellenőrzéseket ígért az Infórádóban, mondván: „ha fél éven belül nincs lezárva egy vizsgálat, akkor azt már el kell engedni. Ha 180 nap alatt nem sikerül egy vizsgálatot befejezni, akkor ott inkább magával a hivatallal van a gond”.
A láncolatos áfacsalásokról két éve botrányt robbantó Horváth András szerint ezzel a lépéssel intézményesülne az egyes kiemelt adózókkal szembeni kivételes bánásmód. Horváth az elhíresült zöld dossziéban is olyan eseteket tárt fel, ahol az adóhatóság tudott a milliárdos csalásokról, ám mégsem tett semmit, vagy ha tett, egyes felsővezetők menet közben megakasztották a vizsgálatot. Horváth szerint a 180 napos határidő tulajdon­képpen azt üzeni, hogy ha van is vizsgálat, elegendő fél évig húzni az időt, aztán megússza az adott csaló cég.
Az NGM viszont azzal érvel, hogy „itt az ideje lefektetni az adózás új rendszerének az alapkövét, ahol a tisztességes vállalkozók, polgárok csak a NAV szolgáltató arcával találkozhatnak”. A hatóság az adózási tisztességesség alapján fogja minősíteni a cégeket. Már 2016. első félévében lesznek „megbízható, jó” adózók, és csak ezeket illeti meg az a kedvezmény, hogy ellenőrzésüket 180 napon be kell fejeznie a NAV-nak. Abban az esetben azonban, ha a vállalkozás aka­dályozza a revizorok munkáját, a cég elveszíti az ellenőrzés féléves lezárásának lehetőségét, jó adózói besorolásának is búcsút mondhat, amivel elúszhat például az automatikus részletfizetés lehetősége is. Másrészt, érvel az NMG, a NAV már a vizsgálat hivatalos megkezdése előtt beszerezhet egy sor a cégen kívül is fellelhető adatot, így nem a nulla pontról indul a revízió.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!