hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terroristaexport Európába
Beszivárgó alvó ügynökök

2015. 08. 02.
Valós fenyegetés, hogy az Iszlám Állam a migránshullámot kihasználva akar terroristákat becsempészni az Európai Unió területére – hangsúlyozták Magyarországra látogató magas rangú amerikai tisztviselők. Az FBI igazgatóhelyettese szerint az Iszlám Állam elleni harc azért nem egyszerű, mert folyamatosan fejlődik a terrorszervezet, és nem megszokott eszközöket használ.

Csak az idén már több mint 80 ezer migráns lépte át a magyar határt, többségük a háborúval sújtott közel-keleti országokból, illetve Afganisztánból érkezik, hogy Európában találjon menedéket magának. A Fidesz-frakció szóvivője szerint olyan nagymértékű az illegális bevándorlás, amelyet sem a szociális, sem az államigazgatási rendszerünk nem bír el. Tuzson Bence hozzátette: a tiltott határátlépők száma éves szinten elérheti a 200 ezret. Szerinte az ideiglenes határzár az egyetlen hatékony megoldás a déli országhatár megvédésére. Az ellenzék a humánus bánásmódot hiányolja a menekültek kezelésében, és azt teszik szóvá, hogy indokolatlanul kriminalizálják a migránsokat, akiknek jó része szerintük háború elől menekül. Ezért kapott kritikát a menekülteknek szóló kormányzati plakátkampány is, amelyet sokan – még némely kormánypárti politikus is – ízléstelennek, felesleges pénzköltésnek tartanak. Mások azt róják fel, hogy a kormány tudatosan mossa össze a menekülteket a terroristákkal.
Azonban hírszerzési jelentések szerint az Iszlám Állam is kihasználja a kontinensre áramló menekülthullámot, hogy így juttassanak úgynevezett alvó ügynököket Európába, hogy aztán itt terrorakciókat hajtsanak végre. Erről beszéltek munkatársunknak a Nemzetközi Rendészeti Akadémia fennállásának 20. évfordulójára Budapestre érkező magas rangú amerikai vezetők is. Szerintük ezt a fenyegetést nem szabad félvállról venni. William R. Brownfield, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának rendészeti államtitkár-helyettese úgy gondolja, azt el kell fogadni, hogy a jobb megélhetés érdekében mindig lesznek olyanok, akik megpróbálnak bejutni a szerencsésebb adottságokkal rendelkező országokba, de a terrorfenyegetést komolyan kell venni. „Az Egyesült Államok és az Európai Unió más-más nehézségekkel kell, hogy szembenézzen, de az illegális vagy papírok nélkül utazó menekültek veszélye kombinálva a terroristák fenyegetésével egy igenis létező probléma” – mondta  Brownfield.  
Az FBI is foglalkozik a problémával, hiszen megítélésük szerint az Iszlám Állam jelenti az egyik legkomolyabb fenyegetést ma a világon. „Az ISIS folyamatosan fejlődik és változik, kihasználják a közösségi média adta lehetőségeket, hogy így radikalizálják az erre fogékony személyeket világszerte, ez nagyon más ahhoz képest, amit a világ többi terrorista szervezetétől láttunk eddig” – mondta Robert Anderson Jr., az FBI igazgatóhelyettese. A tények azt mutatják, hogy több EU-s országból mentek önkéntesek a Közel-Keletre, hogy harcoljanak az ISIS kötelékében, és többen vannak olyanok közöttük, akik vissza akarnak jutni az unió területére. Ezt a jelenséget az FBI igazgatóhelyettese szerint figyelemmel kell kísérni, mert nem zárható ki, hogy a későbbiekben az ott szerzett tapasztalatokat terrorcselekmények végrehajtására használhatják fel. Az ISIS többször is deklarálta, hogy megtámadja Európát és az USA-t, ezért a szakember szerint logikus a legnagyobb mértékű együttműködés. A hatékony információ-megosztás érdekében egyre szorosabban együttműködnek a különböző országok terrorelhárító egységei. Az FBI is részt vesz ebben: van egy úgynevezett jogi attasé programjuk, ennek keretében több mint 83 különleges ügynökünk van, akik a világ 120 országát lefedik – magyarázta az igazgatóhelyettes. Budapesten is dolgozik egy ügynökük, akinek nemcsak az a feladata, hogy tartsa a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, hanem, hogy megossza az információkat a terroristagyanús esetekről, a nagy pénzmozgásokról és egyéb más gyanús tevékenységekről.
A találkozón Pintér Sándor belügyminiszter is arról beszélt, nem zárható ki, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozott személyek a későbbiekben visszatérjenek és terrorcselekményeket hajtsanak végre. „Nemzetközi együttműködés keretében megkapjuk azokat a listákat az uniótól, amelyeken szerepelnek azok a személyek, akik harmadik országbeli harcosként részt vesznek az ISIS oldalán” – jelentette ki Pintér Sándor. (Közreműködött: Szurok András)

Indulatok és tragédiák

Szombat éjjel Szegeden brutálisan megvertek egy egyetemista lányt, aki bátyjával együtt kubai származású barátját védelmezte az őket inzultáló szélsőségesekkel szemben. A támadók a bőrszíne miatt kötöttek bele a fiatalemberbe, azt üvöltve, hogy „takarodjon az országból”. A fiatalok hiába magyarázták, hogy a fiú nem bevándorló, hanem évtizedek óta itt élő magyar állampolgár, az elkövetők földre teperték, ütlegelték és rugdosták őket. A támadásban mindhárman megsérültek, a lánynak (képünkön) az arccsontja is eltört.  Az inzultust videóra vette egy szemtanú, aki  a felvételt eljuttatta a megyei napilap szerkesztőségébe. A felvételen jól látszik, ahogy a nagydarab, feketeruhás, kopaszra nyírt férfi és három társa a földön fekvőket ütlegeli, rugdossa. A rendőrség azonosította a férfit, akiről kiderült, hogy börtönőr, és az ügyészség már ki is hallgatta.  A migrációhoz kapcsolódó hír, hogy az utóbbi napokban két illegális bevándorló is életét vesztette a határövezetben. Egy fiatalember a közeli benzinkútra ellenőrzési céllal kiérkező rendőrök elől menekülve átugrott az autópályát övező szalagkorláton, ahol egy német rendszámú Audi halálra gázolta.
Két határsértő pedig a tiszai ártéren történő átkelés közben a magyar–szerb határon húzódó Lúdvári-csatornába esett, majd egyikük a Tiszába sodródott, ahol vízbe fúlt. A kiérkező vízimentőket a szerb határ­őrök nem engedték be Szerbiába. Az eset kapcsán vita alakult ki a Blic című szerbiai napilap és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata között. A lap ugyanis úgy fogalmazott, hogy a férfi a határrendészet kiérkező egysége elől menekülve ugrott a folyóba, ahol a mozdulatlanul álló rendőrök szeme láttára vízbe fúlt. A megyei kapitányság szóvivője a vádakra azzal válaszolt, hogy a rendőrség az ügyben  a tőle elvárható módon járt el.  Múlt péntek éjjel Kiskunhalason is kis híján elfajultak az indulatok a bevándorlók számára létesített regisztrációs ponton. A migránsok – főként afgánok és szírek – a velük való bánásmód miatt háborodtak fel, és mintegy kétszázan az éjszaka közepén úgy döntöttek, hogy elhagyják ideiglenes szállásukat, hogy Debrecenbe távozzanak. Az őrszemélyzettel kialakuló, kiabálásig fajuló vita miatt mozgósították  a térség szolgálatban lévő rendőreit – attól tartottak, hogy a debrecenihez hasonló lázongás fog kitörni, a feldühödött tömeg pedig törni és zúzni fog. A feszültség végül nem fajult el, a menekültek szabadon távozhattak a vasútállomásra, ahonnan az első vonattal el is hagyták a várost.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!