hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Minden második diákot a szakképzésbe terelnének
Kötött pálya

2015. 08. 02.
Július elsejétől a szakképző iskolák átkerültek az NGM-hez, de úgy tűnik, ez az átadás hasonlóképp előkészítetlen, mint másfél éve az iskolák államosítása volt. Közben az általános iskola átalakításáról is zajlik a kormányzati ötletelés, egyeztetések nincsenek, és továbbra sem látni semmilyen egységes közoktatás­fejlesztési koncepciót. Annyi biztos, hogy minden lépés az érettségizők és diplomások számának csökkentése irányába visz.

A kormányrendelet értelmében 557 „feladatellátási helyet” – egy-egy intézményhez több hely is tartozhat – vesz át július 1-jétől az NGM, ezen belül a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSzFH) a KLIK-től. További 207, jobbára többcélú – azaz általános iskolát, szak-, illetve szakközépiskolát vagy gimnáziumot is tartalmazó – intézményi telephely a KLIK fenntartásában marad, 124 telephely pedig a KLIK és az NSzFH megosztott fenntartásába kerül.
Az átadás összesen 100, gimnáziumi tagozattal is rendelkező középiskolát érint. A gimnáziumi tagintézmények sorsa még ismeretlen, de feltételezhető, hogy a teljes mértékben az NGM fennhatósága alá került 30 gimnáziumra a jövőben biztosan megszüntetés vár. Magyarországon 360 állami fenntartásban lévő gimnázium van, tehát az érintett 100 vegyes profilú intézmény sorsa egyáltalán nem mellékes.

Új centrumok

Az NGM az átvétellel egy időben felállította azt a 44 szakképzési centrumot is, amelybe összevonják az átvett középiskolákat, és kinevezték a centrumok főigazgatóit is. „Az új rendszerben a szakképzési centrumok szakmai és gazdálkodási önállóságot, a szervezeti egységként működő iskoláik pedig részleges gazdálkodási önállóságot kapnak” – olvasható a kormányzati portálon. Az ígéret Mendrey László, a PDSZ elnöke szerint biztatóan hangzik, különösen annak fényében, hogy a közoktatási intézmények állami fenntartásba vétele körüli 2013-as káoszon a mai napig nem sikerült úrrá lenni, a központi fenntartó szerv, a KLIK működésképtelennek bizonyult.
Mendrey emlékeztet rá: a szakképzési rendszer hatékonyabbá tétele érdekében a korábbi kormányzatok is próbálkoztak a központokba szervezéssel, ami önmagában csekély eredménnyel járt. Az átadott szakképző intézmények a centrumok tagintézményeiként működnek tovább, és az adott térségnek a centrumok, illetve kamarák által meghatározott szakmunkásigényét hivatottak kielégíteni. „A jövőben jó eséllyel megszűnhet 60-70 gimnáziumi tagozat. De a kifutó osztályok miatt a folyamatos működtetést mindenképp biztosítani kell még, bár a kormányrendeletből nem derül ki, ezt pontosan hogyan képzelik el. Megszüntetni május végéig lehet egy intézményt, erről tehát csak a következő tanévben tudnak majd dönteni, elvileg akkor alakul ki a szakképzési rendszer új struktúrája” – mondta el kérdésünkre Szüdi János jogi szakértő, volt oktatásügyi államtitkár. Kitért arra is, hogy a centrumok és tagintézmények állítólagos szakmai vagy gazdasági önállóságának a jogszabályok szintjén még nincs nyoma, a centrumok működésének a szabályozása még nincs kidolgozva.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!