Önt 2010 után jelentették fel jelentős anyagi hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Konkrétan mi volt a vád?
– Hatvan és térsége csatornázásának kapcsán a Fidesz helyi szervezete 16 rendbeli feljelentést tett: ebből 14 feljelentés ismeretlen tettes ellen szólt, két témakörben megneveztek mint a város korábbi polgármesterét. Azért akartak bíróság elé állíttatni, mert szerintük én vagyok a felelős amiatt, hogy a csatornázást végző cégek egyike – mivel időközben csődbe ment – nem fizette be a pályázat során vállalt biztosítási fedezetet. A feljelentők azt állították, polgármesterként nekem kellett volna ellenőrizni a befizetést.
Mekkora összeg volt ez a biztosítási fedezet?
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »