hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Súlyos Fidesz-kudarc az „elszámoltatás”
„Ha Simon Gábor megússza, plusz öt százalék a Jobbiknak”

2015. 05. 21.
Öt év NER után sincs börtönben egyetlen fajsúlyos szocialista politikus sem, és a jelek szerint Simon Gábor is szabadon és százmillióval „gazdagabban” távozhat. Borítékolható, hogy a Jobbik, amely már 2014-ben is azzal kampányolt, hogy Orbán Viktorék elszabotálták az elszámoltatást, nem hagyja ki a ziccert.

Az, hogy 2010-ben miként gondolkodtak az MSZP-ről a Fidesz vezetésében, kiderül Eleni Kounalakisnak, a volt amerikai nagykövetnek a napokban Madam Ambassador címmel megjelent könyvéből. A diplomatának Orbán Viktor úgy írta le Magyarországot, ahol „a bolsevik milliárdosok mindent elloptak”. A könyvből azt is megtudhattuk, hogy Fidesz vezetői köréből államfővé avanzsáló, majd a plágiumügyébe belebukó (s nem mellesleg maga is szép pártállami karriert maga mögött tudó) Schmitt Pál amerikai üzletembereknek azt magyarázta, hogy a száz leggazdagabb magyarból kilencvennyolc volt kommunista. 2010-ben a Fidesz a korrupció melegágyaként beszélt az MSZP-ről, és erre kétségkívül rímeltek a szocialistákról akkor tudható/sejthető konkrétumok.

Két elszámoltatási biztos, rengeteg albizottság

A Fidesz 2010-es győzelme után hozzálátott az akkori vereségét máig nyögő MSZP elitjének elszámoltatásához. Erre a Fidesz táborában is kiemelt igény mutatkozott, ráadásul akkor még az volt a kormánypártok soraiban a közkeletű vélekedés, hogy a szocialisták „feltámadhatnak”, és hosszú távon ők jelentik a veszélyt a Fidesz számára.  Az Országgyűlésben minden szakbizottság alakított egy albizottságot, amely a területéhez tartozó korrupciógyanús ügyeket vizsgálta. Emellett Papcsák Ferenc vezetésével elszámoltatási kormánybiztosság alakult.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!