hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki osztja a lapokat a jobboldali sajtóban?
Hatalmi ágak

2015. 05. 18.
Orbán Viktor megmutatta Habony Árpádnak, hogy hol a helye – ez az egyik olvasata annak, hogy a miniszterelnök Miskolcon „letagadta” a kommunikációs tanácsadót. A Fideszen belül keringő másik verzió viszont az, hogy a Habony-ellenes politikusok saját vágyvezérelt gondolkodásuk csapdájába estek, ha azt hiszik, hogy a pártelnök háttérbe tolta, esetleg megtagadta volna a viták kereszttüzébe került spin doctorát.

Habony Árpád mai szerepe nem érthető meg a jobboldali 2002-es választási vereség Fidesz-vezérkarra gyakorolt hatásának ismerete nélkül. Orbán Viktorban és a párt többi vezetőjében ez a vereség annak bizonyítékaként maradt meg, hogy nem a kormányzati teljesítménytől, hanem a pártot körülvevő hangulattól függ egy-egy politikai erő választási sikere vagy kudarca. Ez a tapasztalat gyökeresen átformálta Orbán és pártja többi vezetőjének gondolkodását. A Fideszre már ezt megelőzően is jellemző volt a marketingközpontú szemlélet. Ezt a kilencvenes években még Wermer András honosította meg a későbbi kormánypártban; ám az Orbán Viktor gondolkodására 2002 előtt komoly befolyással bíró Wermer a kormányzati teljesítményt és a marketinget egyaránt fontosnak tartotta a siker szempontjából. A Wermer szerepét 2003-tól átvevő Habony Árpád aztán a Fidesz vélt vagy valós eredményei helyett Orbán személyére építette a kommunikációs stratégiát, és bár több ízben kudarcot vallott 2003 és 2006 között, a 2006 őszén elindult sikerszéria megkerülhetetlenné tette személyét a jobboldalon.

A bizalmas

„Orbán és Habony kapcsolata azért is bizalmi, mert az utóbbi mindig figyelt rá, hogy a kormányzás okozta nehézségek és a »forgácsok« ne a miniszterelnökre hulljanak, hanem mások vigyék el az ügyek kommunikációs terheit, Orbán pedig államférfiként magasodhasson politikustársai fölé. Ezt a bizalmat senki nem tudja szétrobbantani, Habony továbbra is kulcsszereplő”– állította az egyik, a miniszterelnöki stábhoz közel álló forrásunk.
Egy, a pártban erős pozíciókkal rendelkező országgyűlési képviselőnek azonban más az álláspontja. Mint mondta: a Fideszben az terjedt el, hogy Orbánnak elege lett abból, hogy Habony rendszeresen szerepelt a médiában, magánélete bulvártéma lett, ami nem használt a Fidesznek; miskolci beszólásával Orbán emiatti rosszallását is kifejezte. Forrásunk szerint egyszerű az az üzenet, hogy Habony nem politikai döntéshozó. „Kommunikációban tényleg fontos a szerepe, de a politikai döntésekben nem” – hangsúlyozta forrásunk.  
Annak eldöntése, hogy aktuálisan mi Habony szerepe Orbán Viktor mellett, nem egyszerű. Tény, hogy a kinevezett, állami nyilvántartásba vett miniszterelnöki főtanácsadók – például Hegedűs Zsuzsa vagy Tellér Gyula  – névsorában nem található meg a neve, ám a Népszabadság úgy tudja, hogy a Charlie Hebdo című szatirikus francia hetilap elleni merénylet után kezdődött bevándorlásellenes kampány ötlete mégiscsak hozzá köthető.
A napilap szerint a bevándorlás-téma bedobására a mintát a Habony által előszeretettel tanulmányozott francia belpolitika néhány évvel ezelőtti fejleményei, konkrétan Nicolas Sarkozy 2007-es elnökválasztási győzelme szolgáltatta. Sarkozy többek között a bevándorlás kérdését tette kampánya középpontjába, amivel nyerni tudott akkor. A Fidesz-vezérkar pedig Gyürk András és Habony Árpád révén végig nyomon követte a kampányt. Utóbbi a napilap szerint kiváló kapcsolatot ápol a kilencvenes években Alain Juppé francia kormányfő kommunikációs stábját irányító Alexandre Basdereff-fel, és 2007 előtt is előszeretettel alkalmazott a francia gaulle-ista pártoktól ellesett technikákat itthon. Az első ilyen a 2004-es (sikeres) EP-választási kampányt felvezető nemzeti petíció volt, amellyel a francia jobbközép Unió egy Népi Mozgalomért (UMP) egyik korábbi akcióját másolták le. Ezt a technikát finomították tovább a 2005-ös, 2011-es és 2012-es nemzeti konzultációk során. Ám a Népszabadság szerint finomítás ide vagy oda, a Fideszben is beszédtéma lett, hogy a több mint tíz éve első ízben bevetett technika alapjaiban mit sem változott, és a 2018-as választás előtt ez már kevés lehet.
 
Ki lesz a kormánypárti média főnöke?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!