hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hiányzott a kétharmad
Mi lesz a nemzeti parkokkal?

2015. 04. 27.
Lehetővé tenné a nemzeti parkok földjeinek elvételét a kormány, pedig a változtatás deklarált célja már megvalósult. A környezetvédők visszafordíthatatlan ökológiai károktól tartanak, de a módosításnak van egyéb következménye is: sokmilliárd forint uniós támogatás újraosztásának ágyaz meg. A héten ugyan elbukott a törvényjavaslat, a kormánytöbbség eddigi lehengerlő tevékenysége nyomán azonban nem nyugodhatnak meg az érintettek.

Haladékhoz jutottak a nemzeti parkok, a természetvédők és a földbérlők, miután kedden porszem került a kormányzati gépezetbe, és – meglepetésre – nem kapott megfelelő többséget az a javaslat, hogy a nemzeti parkok által kezelt állami földek a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA) kerüljenek. A sokak által bírált módosítás hivatalos célja homályos, iparági forrásaink ugyanakkor a földmutyi kiterjesztéséről beszélnek.
„Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” című törvénytervezetet a Törvényalkotási bizottság kormánypárti többsége annak ellenére engedte zárószavazásra, hogy a törvényjavaslattal szemben foglalt állást az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa szakmai bizottsága, az Országos Környezetvédelmi Tanács és 170 civil szervezet.
Ez a magyar föld

Magyarország 9,3 millió hektárnyi területéből 7,7 millió hektár a termőföld, ezen belül 5,8 millió hektár a mezőgazdasági terület. Állami tulajdonban 2 millió hektár van, amiből körülbelül 290 ezer hektárnyi védett természeti területet 10 nemzeti park kezel. Erről a földmennyiségről, a nemzeti parkokról, a tőlük földet bérlő gazdákról és természetvédelmi elvekről szól a törvényjavaslat.  
„Nem tudjuk, mi a kormány célja a tervezettel” – válaszolta a Hetek kérdésére Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) elnöke. „A kormány, kommunikációja szerint, az egységes vagyonkezelést szeretné elérni, ezért kerülne át az NFA-hoz a védett területek vagyonkezelésének egy része, az eddigi nyilatkozatok alapján körülbe­lül 150 ezer hektár. Ezek olyan területek, amelyeket a nemzeti parkok bérbe adnak” – mondta Farkas. Tény, hogy az állami földek kezelését korábban számos szervezet végezte – honvédség, vízügy stb. –, és ezért indokolt az egységes birtokpolitika kialakítása. „Csakhogy – folytatta Farkas István –, a nemzeti parkok az NFA egységes pályázati rendszerével dolgoznak, tehát a birtokpolitikai egység jelenleg is megvalósul.”

A tét

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!