hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Simicska-csapás Orbánra
A gyanú árnyéka

2015. 03. 23.
Egyelőre nehéz megítélni a Simicska Lajos által a Mandineren, majd az ATV Szabad szemmel című műsorában Orbán Viktorra mért csapás hatását, de az biztos, hogy az egykori szövetséges– patikamérlegen adagolta minden szavát, így nehezen cáfolhatóak és perelhetőek állításai;– gondosan összekötötte a kormányfőnek (gyanúja szerint) a pártállami katonai elhárításhoz fűződő vélelmezett kapcsolatát és Orbán ebből következő (szintén vélelmezett) zsarolhatóságát a kormány oroszbarát politikája körüli homályzónával;– és mindkét alkalommal érzékeltette, hogy az elmondot­taknál sokkal több minden van a fejében, netán a kezében Orbán múltjáról és jelenéről, de „egyelőre” ezeket az információkat magában tartja.A Hetek úgy tudja, a Man­diner a múlt csütörtökön kért nagyinterjút Simicska Lajostól. A portálhoz a Heti Választól frissen érkezett Stumpf András SMS-ben jelezte szándékátSimicskának, aki – Stumpf számára váratlanul – vasárnap hívta vissza az újságírót. A Mandiner munkatársa számára váratlan visszahívás nem hirtelen elhatározás eredménye volt.Úgy tudjuk, szűk körben Simicska jó egy héttel a Mandiner- és ATV-beli megszólalásai előtt mesélte el az azóta közkinccsé vált történetet a fiatal Orbánról, aki a katonaságnál odament gyerekkori barátjához, és közölte vele, hogy „jelen­tenie kell róla”. Bizalmasaival Simicska ugyancsak megosztotta, hogy évtizedeken keresztül elhitte a vele leszerelésükkor, majd 2012-ben a nyilvánossággal is megosztott orbáni narratívát a későbbi miniszterelnök megkísérelt, ám visszautasított beszervezéséről, ám a kormányfő és Moszkva rejtélyes kapcsolatai miatt „ma már nem tudja, mit gondoljon”.Simicska körül tudomásunk szerint nincs egy, az Orbán Viktor körül nyüzsgő Habony Árpád nevével fémjelzetthez mérhető kommunikációs tanácsadó különítmény, és az egykori Fidesz-pénztárnok maga dönt megszólalásainak időzítéséről és tartalmáról. Ebben az esetben több helyről megerősített információink szerint kifejezetten felkészült a nyilvánosság elé történő kilépésre, így konzultált a pártállami titkosszolgálat működését ismerő szakemberekkel Orbán állítólagos nyolcvanas évekbeli kijelentéseinek értelmezéséről.A nyilvánosság előtt megszólaló fideszes politikusok – köztük az egykori barát vádjára ezúttal személyesen is reagáló miniszterelnök – igyekeztek Simicska sértődöttségére visszavezetni, illetve az Orbán Viktor által évekkel ezelőtt nyilvánosságra hozott dokumentumokkal cáfolni a volt Fidesz-pénztárnok szavait.A fideszes nyilatkozatok rendre Orbán – mint láttuk, a miniszterelnök szerint állítólag megkísérelt, majd szintén állítólag meghiúsult – beszervezésének tényét cáfolják, ám Simicska nem állította, hogy Orbánt beszervezték volna, csak azt, hogy a miniszterelnök Moszkva-barát fordulata nyomán „ma már nem tudja, mit gondoljon” az állítólagos beszervezési kísérletről. Azt az állítást viszont, amit Simicska valóban megfogalmazott – miszerint Orbán jelentett róla a katonaság alatt –, nem cáfolta a Fidesz hivatalos közleménye, de maga a miniszterelnök sem. Erre vonatkozó cáfolat-féleség tudomásunk szerint egyedül Gulyás Gergely száján szaladt ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aki szerint ha valós lenne az az állítás, amely szerint a miniszterelnök jelentést írt Simicska Lajosról, akkor a két férfi nem működött volna együtt 30 éven át.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!