hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem múló szeszély: ahol a Jobbik már veri a Fideszt

2015. 03. 26.
Az Ipsos kutatása szerint a munkanélküliek és a szakmunkások mellett a harminc alattiak körében is a Jobbik a legnépszerűbb párt – már hosszú évek óta minden mérés a párt erősödését mutatja a fiatalok körében. Fiatalkori szeszély vagy tartós elköte­lezettség?

„Ingyen internetet ígérnek mindenkinek” – nagyjából ennyit sikerült kihúznunk húszéves fővárosi Jobbik-szimpatizánsokból azzal kapcsolatban, hogy mi vonzza őket a radikális párthoz. A szakképző iskolába járó fiatalok elmondásából kiderült: korosztályukban egyáltalán nem téma a politika, de benyomásuk szerint a passzívak körében is rengetegen húznak a Jobbik felé. „A pártpolitika senkit se érdekel, de a Nagy-Magyarország térkép sokaknál kint van a falon” – jegyezte meg egyikőjük, aki tavaly áprilisban nem volt szavazni.

Az Ipsos 2015. februári és márciusi közvélemény-kutatása szerint a Jobbik támogatottsága megközelítette a Fideszét. A kormánypárt ősz óta több mint egymillió szavazót vesztett, kisebb részük a Jobbikhoz, többségük a bizonytalanokhoz ment. A Jobbik mögött most 1,5 millió szavazó áll, mindössze 200 ezerrel vannak kevesebben a Fidesz támogatóinál. A szocialistákkal februárban 900 ezer, márciusban 1 millió ember szimpatizált.

Ahol már áttörtek

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!