A mostani volt a regionális rádió- és tévéstúdiók évek óta tartó felszámolásának utolsó lépése. 2011 szeptembere óta Szeged már nem sugárzott regionális híradókat és magazinműsorokat, a többi vidéki stúdió felszámolását követően már csak összevont tévés-rádiós gyártóbázisként működött.
Az 1976-ban alapított Szegedi Körzeti Tévé- és az 1987-ben indított Rádióstúdió az akkoriban egyeduralkodó Magyar Televízió, illetve Magyar Rádió kirendeltségei voltak. A televízió regionális híreket, magazinokat (például nemzetiségi műsorokat), dokumentumfilmeket, összeállításokat „szállított be” a dél-alföldi régióból az országos műsorfolyamba. A rádiónak jóval hosszabb műsorideje volt (saját regionális frekvenciával azonban egyik sem rendelkezett).
A rendszerváltás időszakára a budapesti központok szakmai (és persze politikai) felügyelete mellett a vidékre delegált (esetenként „száműzött”) stúdióvezetők, a tévés Regős Sándor, majd Bán János és a rádiós Várkonyi Balázs irányításával kifejezetten erős stábok működtek Szegeden olyan közismert szerkesztő-riporterekkel, mint a később politikai pályára lépett Király Zoltán.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »