hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Korrigál vagy lejtőre kerül a Fidesz?
Sebek után mélyülő törésvonalak

2015. 02. 26.
Az elmúlt hetekben nagy erőfeszítéseket tettek a Fideszben arra, hogy megpróbálják begyógyítani azokat a sebeket, amelyeket tavaly év végére szedtek össze maguknak nemzetközi és belföldi hatalmi harcaik során. Miközben úgy tűnik, hogy egyes területeken, mint például az amerikai–magyar kapcsolatokban sikerült konszolidációt elindítani, addig a párton belüli törésvonalak erősebbek lettek, a bizalmatlanság pedig szinte tapintható a kormánypártok sorai között. A pesszimistább kormánypártiak attól félnek, hogy nehogy a Fidesz is az MSZP kudarcos pályáját járja be. Az optimisták szerint azért kedvező számukra a vészjelzésnek is tekinthető veszprémi időközi választási fiaskó, mert így még időben korrigálhatnak.

A tavalyi évet úgy zárták a Fideszben, hogy legalább négy „sebből vérzett” a kormánypárt: az Orbán–Simicska háborútól, az RTL Klubbal vívott értelmetlen médiaharctól, az egyre sokasodó, számos vezető fideszes politikus személyes imázsát rongáló vagyongyarapodási ügyektől, illetve attól, hogy a Fidesz vezérkara még nem találta meg a működőképes megoldást arra, hogy a tavaly nyáron kitört orosz–amerikai hidegháborúban milyen stratégiát kövessen, hogy elkerülje a nagyhatalmak „pofonjait”.

Ezek az ügyek azért fontosak, mert ezek miatt tér el a jelenlegi helyzet a Fidesz 2010 és 2011 közötti, hasonló volumenű népszerűségvesztésétől. A helyzet komolyságát bagatellizáló kormánypárti politikusok előszeretettel igyekeznek a négy évvel ezelőtti trendekre hivatkozni, miszerint az említett időszakban is csökkent a népszerűségük, de a parlamenti ciklus végére „simán visszajöttek”, és 2014-ben újra kétharmaddal nyertek. A különbség azonban az, hogy akkor nem voltak ilyen mértékű politikai és pártszervezeti problémái a Fidesznek, mint most.

Amerika kipipálva?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!