hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Árulás vagy pancserpuccs?  
Végjáték az Orbán–Simicska háborúban

2015. 02. 12.
Torgyán József miniszteri felmentése óta nem történt akkora fordulat a jobboldalon, mint a múlt pénteken, amikor Simicska Lajos Fidesz-közeli nagyvállalkozó durván nekiment Orbán Viktor miniszterelnöknek, és ezzel mindenki számára világossá tette, hogy igenis van Simicska-Orbán háború. A konfliktus jóval súlyosabb következményekkel járhat, mint a 2001-es Fidesz-Kisgazda szakítás.

Megoszlanak a vélemények az úgynevezett Orbán–Simicska háború kimeneteléről, az viszont egyértelmű, hogy úgy még senki nem beszélt Orbán Viktor miniszterelnökről, mint ahogyan Simicska Lajos tette a múlt pénteken. És nem is a multimilliárdos vállalkozó obszcén kifejezései a lényegesek – bár sokak szerint ezzel saját eddigi imidzsét rombolta porig –, hanem az az őszinteség, amit rajta kívül Orbánnal szemben senki nem mer megengedni a jobboldalon, legalábbis nyilvánosan. A vállalkozó oroszbarát, a demokráciát veszélyeztető, autoriter rendszert építő politikusként jellemezte a miniszterelnököt. Mindez annak kapcsán került nyilvánosságra, hogy – Simicska számára is váratlanul – kiderült, hogy médiabirodalmának hat vezetője „lelkiismereti okokra” hivatkozva benyújtotta lemondását. A vállalkozó gyakorlatilag a miniszterelnököt tette felelőssé munkavállalói „árulásáért”, és az ennek apropóján adott számtalan villáminterjúban kezdte ekézni Orbán politikai felfogását is.

A Simicska-érdekeltséghez tartozó Magyar Nemzet-es, Hír TV-s vezetők egyébként azzal magyarázták távozásukat, hogy Simicska előző este megüzente: 180 fokos fordulatot vár el lapjaitól és a televíziójától, mostantól Orbán Viktort és családját is támadniuk kell. Mégpedig azért, mert a kormány – meg nem erősített hírek szerint – az RTL Klubbal történt kiegyezés kapcsán úgy változtat a reklám­-adón, hogy Simicska érdekeltségei rosszul járnak. Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet és a Hír TV főszerkesztője péntek délelőtt összehívta a vezetőket, és közölte velük a főnök elvárását, mire az érintettek „lelkiismereti okokból” úgy döntöttek, inkább lemondanak, semmint Orbán ellen forduljanak. A Hetek – a botrány napján szerzett – információi szerint Simicska verziója szerint szó sem volt 180 fokos fordulatról, sem Orbán Viktor családjának támadásáról, azt csupán Liszkay adta elő, megvezetve a kollégáit.

Ugyanezt állította még aznap az ATV-ben nyilatkozó Csintalan Sándor, a szintén Simicska-érdekeltségű Lánc­-híd Rádió műsorvezetője (aki egyben nyilvánosan felvállalta Simicska-pártiságát), majd szintén ezt nyilatkozta maga Simicska Lajos, illetve a Magyar Nemzet új főszerkesztőjévé kinevezett addigi főszerkesztő-helyettes, D. Horváth Gábor is. Ha a Simicska-hű társaság verziója fedi a valóságot, akkor viszont Liszkayék meglékelték saját hajójukat – és eléggé logikus, hogy nem önszántukból. A Hetek korábban megírta: úgy tudjuk, Simicska enyhe fordulatot akar, középre pozicionálná médiáját, eleinte Orbán Viktorék keleti nyitás politikáját bírálná, majd fokozatosan válna mértékadó, bizonyos témákban kormánykritikus médiává, de úgy, hogy ne távolítsa el magától közönségét. Akárhogy is történt a Simicskáék által „pancserpuccsként” minősített kollektív lemondás, a vállalkozó még aznap pótolta a távozókat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!