hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tomcat koncentrációs táborba küldene

2015. 01. 08.
Lépre csalta, és megpróbálta felelősségre vonni lapunk munkatársát Polgár Tamás és csapata, miután megírtuk, hogy Tolvajkergetők nevű társaságuk nem teljesen az, aminek láttatják. Tomcat különösen sérelmezte a stukkerére vonatkozó információkat, és azt próbálta bizonygatni, miért nem önbíráskodás, ha valakit arcba lő egy gázpisztollyal.

Fantomkommandó címmel írtunk a Polgár Tamás (Tomcat) vezette Tolvajkergetők nevű szer­vezetről a Hetek decemberi számában. A cikk alapját a társaság belső levelezése adta, amit lapunk több munkatársa is átolvasott, és ami után arra jutottunk, hogy Polgár és csapatának bizonyos tagjai nem azok a szimpatikus civil aktivisták, akinek beállítják magukat.  

A hivatalos verzió

2011 őszén „néhány pesti bringás elhatározta, hogy véget vet a fővárosban tomboló kerékpárlopásoknak”. A tolvajkergetők műholdas jeladóval szereltek fel egy biciklit, és hagyták, hogy ellopják, majd a jeladó segítségével megtalálták a tolvajt. Elmondásuk szerint ezzel a módszerrel 2012 nyarára több tucat bűnözőt juttattak rendőrkézre, majd több ezer biciklis bevonásával más városokban is megkezdődött a tolvajok ritkítása. A csoport számos akciójáról videót készített, melyeket honlapjukon publikáltak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!