„A média által közvetített pörgős, bulizós ifjúságkép messze áll a valóságtól, megjegyzem, a fiataloknak ez a mind passzívabbá, képernyőcentrikussá váló életformája világtrend is egyben” – véli Székely Levente, a Magyar Ifjúság 2012 kutatásvezetője. Az országos felméréssorozat legutóbbi adatait feldolgozó harmadik kötetet a héten mutatták be: ez regionális összehasonlításban vizsgálja a hazai 15–29 éves korosztály élethelyzetét és problémáit.
Az ifjúságkutatók „csendes generációnak” nevezik a korosztályt, utalva a háború utáni, amerikai csendes nemzedékre, melyet konformitás, hagyományos értékrend, ugyanakkor a társadalmi intézmények iránti óriási bizalom jellemzett. Ez ma egyáltalán nem jellemző: apolitikusság, vallástalanság és csekély szervezett aktivitás jellemzi az „internetes generációt”. Az ideológiai értékválasztásoknál leginkább középre húzó, semleges vagy tartózkodó válaszokat adnak. Az egyik fiatal kutató szerint egy letűnt korszak szervezőelveit próbáljuk ráerőltetni a mai viszonyokra.
Székely Levente leszögezte, hogy a mai tizen- és huszonévesek életének három jellegzetes vonása van: a konformitás, az általános bizonytalanság és a passzivitás. Elődeikkel ellentétben nincsenek világmegváltó terveik, nem akarják felforgatni a társadalmi berendezkedést, és elfogadják szüleik életfelfogását. Másrészt nagyon nagy bizonytalanság és céltalanság jellemzi ezt a generációt, mivel a körülmények is változékonyak, a jövő kiszámíthatatlan. „Emiatt egyre nehezebben köteleződnek el, csökken a házasságok aránya, a gyermekvállalás, s a rengeteg bizonytalanság egy rendezettség utáni vágyat szül bennük” – tette hozzá a kutatásvezető.
A fiatalok ma később és ritkábban létesítenek együtt élő párkapcsolatot, mint elődeik, a 25–29 évesek 40 százaléka még soha nem élt párkapcsolatban. A megkérdezettek közel 20 százaléka bizonytalan a családalapítást illetően, s a házasságkötés kitolódott, a kutatók szerint már nem is az ifjúsági korosztály sajátja. A szerfogyasztás stagnál (legalább szerencsére nem növekszik): a 15–29 évesek kétharmada soha nem dohányzott, kilenctizedük – bevallása szerint – nem drogozott. A válaszadók negyedének azonban nincsenek barátai.
A fiatalok a szabadidejüket otthon töltik – még a városlakók se sűrűn mozdulnak ki –, illetve ha mégis, akkor barátaik otthonában ülnek, mindig képernyőközelben. Az aktív társas lét – kocsma, koncert stb. – színterei eltűntek a fiatalok életéből, keveset sportolnak, a szabadidejüket eluralja az elektronikus média, ami a szórakozást és kommunikációt szolgálja. Mindez nem csak nálunk igaz: a legerősebb generációképző hatása világszerte a ’90-es évekbeli internetes robbanásnak volt. A digitális szakadék egyben társadalmi szakadékot is jelent: ma a magyar fiatalok 20 százalékának nincs internet-hozzáférése, nekik marad a tévé. Az elszigetelődést némileg befolyásolja a lakóhely típusa vagy az etnikai hovatartozás is: a fiatalok egyharmada él falun, és egyharmada mondta magát roma származásúnak.
A borús jövőképet illusztrálja, hogy egyre többen bizonytalanodnak el a továbbtanulást illetően is (36 százalék), és a probléma-rangsor élén változatlanul a kilátástalanság, a munkanélküliség, a megélhetés nehézségei állnak. Jövőképük inkább stagnáló: egyharmad szeretne új munkahelyet, egytized indítana csak saját vállalkozást, viszont több mint a felük dolgozna külföldön is. A kutatók megállapítják, hogy bár a magyar ifjúság körében lezajló változások tartósan negatív trendet követnek, erős a demokrácia szkepszis, azonban a növekvő elégedetlenség továbbra sem jelenik meg politikai cselekvésekben. Úgy tűnik, a világértelmezés igénye helyett a céltalanság, passzivitás erősödik, ezért politikai generációvá szerveződésüknek igen kicsi az esélye – állítják a szociológusok.
A kutatók azt találták, hogy a fiatalok az anyagi helyzetük, a társadalmi kapcsolatrendszerük, valamint a kulturális tőkéjük (iskolai végzettség, nyelvtudás, informatika) alapján élesen elkülöníthető, homogén csoportokat alkotnak. 23 százalékuknak mindhárom szempontból átlag felettiek, 43 százalékuknak átlagosak, 17 százalékuknak átlagosnál rosszabbak a mutatóik, 18 százalékuknak teljesen vegyes.
A térképen az óramutató járásával egyező irányban javul a helyzet: az ország észak-keleti negyede a leginkább „tőkeszegény” vidék, míg a Dunántúl északi fele a „tőkegazdag”, a többi rész átlagos vagy vegyes helyzetű. Régiókon belül is sokszínű a kép: a legnagyobb elmaradás a szabolcsi fiatalok életében mutatkozik, miközben Heves megyében átlag feletti a tanuló vagy nyelvet ismerő fiatalok aránya. Az ország déli térségeiben a legmagasabb az elvándorlási potenciál, bár a pécsi vagy Balaton környéki fiatalok helyzete kimagasló a régiójukban. A fővárosi és Pest megyei fiatalok elsősorban a kapcsolatok terén vannak előnyben, ám erős frusztráltság és alacsony vállalkozási kedv jellemzi őket. A legjobb helyzetben – Ausztria-közeli, iparosodott régió lévén – a nyugat-dunántúliak vannak: életszínvonal, szakképzettség, nyelvtudás, foglalkoztatottság, karrierlehetőségek tekintetében élen járnak, itt sokkal jellemzőbb az önállósodás, szülőktől való korai leválás. Viszont nekik van a legkevesebb idejük magánéletre: itt a legkisebb a párkapcsolatban élők aránya, és ők terveznek a legkésőbb gyereket.
2015. 01. 30. (XIX/5)
