hetilap
Hetek hetilap vásárlás

Ki mit nyerhet és veszíthet az önkormányzati választáson?

Az önkormányzati választások nagypolitikára gyakorolt hatását alapvetően meghatározza, hogy miképpen alakultak az előző országgyűlési választások. 2002-ben a helyhatósági választás zárta le lényegében a tavaszi választásokat, mivel ekkora vált egyértelművé, hogy az MSZP többségi társadalmi támogatottsággal rendelkezik. 2006-ban a szoros országgyűlési választások, majd az őszödi beszédet követő zavargások utáni önkormányzati választás, a Fidesz számára már a hosszú országgyűlési kampány kezdetét jelentette. 2010-ben a Fidesz kétharmados parlamenti győzelme után lendületből hozta az önkormányzati választásokat is, és most 2014-ben sem várható meglepetés, úgy tűnik az országos politikára gyakorolt hatása is minimális lesz, csak a Fidesz győzelmének mértéke a kérdés. Sőt, azt lehet mondani, hogy a választásoknak a baloldali ellenzéki pártok szempontjából az lesz „csupán” a tétje, hogy miképpen alakul az erősorrendjük a következő három évben.

A Fidesz nyer, de akár kényelmetlen koalíciókba kényszerülhet

A kormánypártok lesznek az október 12-ei önkormányzati választások győztesei. Biztosan megszerzik a legtöbb polgármesteri széket, illetve az összes megyei közgyűlésben a legtöbb mandátumot. Ez utóbbi azonban nagyon komoly kérdéseket hozhat számukra. Néhány megyében, főleg ott, ahol a Jobbik erős a kistelepüléseken, nem lesz meg a többségük, ezért koalíciós kényszerbe kerülnek. Ez már a közgyűlési elnök megválasztásakor is színvallásra késztetheti a kormánypártokat: vagy a szélsőjobboldali párttal vagy a baloldallal fognak össze.

A Fidesz számára a várakozásokhoz képest rosszabb szereplést az jelentené, ha a 23 megyei jogú városból 10-et elveszítene, illetve Budapesten nem lenne meg a többsége. Valódi vereség pedig akkor lenne, ha a főpolgármesteri posztot nem tudnák megszerezni, bár ez a baloldal számára egy érdekes helyzetet eredményezne.

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!