Hétfőn az Együtt-PM, az MSZP és a DK csaknem négy órán át egyezkedett a fővárosi ellenzéki jelöltekről. A tárgyalás végén Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke azt mondta: mind kerületi, mind fővárosi szinten elégedettek lehetnek a pártok, hiszen sikerült egy megállapodástervezetet elkészíteniük, ami által esély nyílt arra, hogy Tarlós István főpolgármester „méltó ellenfelet” kapjon. Szigetvári már ekkor egyértelművé tette, hogy a hétfőn tető alá hozott megállapodástervezetet nem hajlandók módosítani; a szocialisták tehát csak igent vagy nemet mondhatnak rá.
Ugyanekkor Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke közölte, hogy a megállapodás nemcsak a közös főpolgármester-jelölt nevét, de azt is tartalmazza, kit szeretnének az egyes kerületek közös polgármesterjelöltjeinek, sőt benne van az egyes kerületek kompenzációs listájáról szóló megállapodás és az egyéni választókerületek felosztása is. Még aznap este a Magyar Nemzet és a Népszabadság online verzióján kiszivárgott, hogy a közös főpolgármester-jelölt Falus Ferenc lehet. De kedd reggel az ATV-ben Horváth Csaba fővárosi szocialista politikus közölte: változatlanul ő az MSZP főpolgármester-jelöltje, és a hétfőn történteket a DK és az Együtt az MSZP-nek adott ultimátumaként értékelte.
Szigetvári és Molnár szavai azt jelentik: a főpolgármester-jelölt támogatása egyben a kerületi együttműködés feltétele is. Ha nincs Falus, nincsenek közös kerületi polgármester-, sőt képviselőjelöltek sem.
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Tényleg egy tengerparti városban lakott Jézus?
Grüll Tibor írása »
A felavatás ünnepe: Öt testvér, akik hittek Izrael jövőjében
Hack Márta írása »