hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elszigetelődés

2014. 08. 14.
Az idei Sziget elsősorban a külföldieket érdekelte és azokat a huszon-harmincéves magyarokat, akiknek maradt még pénzük a nyár korábbi fesztiváljai után. A 76 hektáros területen felépített egyhetes falanszter infrastruktúrája napi 85 ezer látogatóra lett hitelesítve, és összköltségvetése tavalyhoz képest mintegy 300 millió forinttal nőtt. A programok továbbra is sokfélék, a koncertek hangosak (Óbuda lakói felé száz méter hosszú, hat méter magas hangfogó falat építettek), a közönség pedig minél előbb ki akar lépni önmagából.

Erről szól a Szigeten debütáló független magyar nagyjátékfilm, a Free Entry is, amely három év helyszíni forgatás termése, és két fiatal lány egy napját mutatja be a fesztivál forgatagában. „Hogyan lógj be a Szigetre és hogyan NE pasizz vagy csajozz” – írja saját oldalán a gigarendezvény Kerékgyártó Yvonne fiatal rendező filmjéről, aki elmondta a Heteknek, hogy egy budapesti éjszakás, romkocsmás, magányosan bolyongó tinédzserekről szóló ötletről igazolt át a Sziget-verzióra, mivel a két szereplő saját tizenéves önmagára emlékeztette: és bizony ő akkoriban bedobta a gyeplőt a lovak közé.

Betti (Pusztai Luca) és ’V’ (Barta Ágnes) elköszönnek szüleiktől egy pályaudvaron, és ahelyett, hogy ígéretükhöz híven egyikük nagymamájához mennének a Balatonra, vesznek egy csomag marihuánát bizományba, hogy a táborozóknak eladják, és belógnak a Szigetre. Bent azt csinálják, amit mindenki, aki életében először jut el ide – meséli a rendező: próbálnak bulizni, és úgy viselkedni, mintha felnőttek lennének, de még egy spanglit sem tudnak megtekerni maguknak. Mindenbe belekóstolnak, mindent kipróbálnak, haverokhoz verődnek, nagyüzemben pasiznak, és emiatt egy időre el is szakadnak egymástól. Egyiküket kidobják a Szigetről, Betti visszamegy a díler fiúhoz, akitől a füvet vették, és elveszíti a szüzességét, a fesztiválon maradt barátnője pedig épphogy megmenekül egy nemi erőszaktól, amelynek előzményeként két cimborája megpróbálja leitatni. 

A két lány sztoriját eddig két külföldi filmfesztiválon mutatták be, és szeptembertől a Budapest Film sulifilmprogramjában is szerepel, így középiskolásoknak is vetíteni fogják 16 karikás besorolással, ha az osztályfőnökök is jónak látják. Hogy miért került be a suliprogramba, miközben korhatáros besorolást kapott, arra a rendező válasza az, hogy olyan helyzeteket mutat be, amelyek egy tinédzser életében előfordulhatnak akár fesztiválon is: kiskorúként találkoznak a droggal és a szexszel. Kerékgyártó Yvonne szerint tinédzser nézőit elővigyázatosságra fogják inteni a látottak, ugyanakkor a Szigeten tapasztalható kockázatok és problémák egy péntek esti faludiszkóban vagy egy budapesti szórakozóhelyen ugyanúgy jelen vannak az év akár összes hétvégéjén.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!