hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Utcára mentek a pesti újságírók

2014. 06. 13.
Pár óra alatt több ezres tüntetés szerveződött Budapesten, többnyire fővárosi újságírók részvételével, arra a hírre, hogy az Origo hírportál tulajdonosa váratlanul leváltotta a főszerkesztőt. Számos nagy hírportál szolidaritási nyilatkozatot tett a leváltott vezető mellett, elítélve a lépést.

A történet érdekessége, hogy az Origo tulajdonosa egy kis időre elvesztette a kontrollt a lap felett, mert a munkatársak először a főszerkesztő melletti szolidaritásból átalakították a felületet, és több cikkhez a távozni kényszerült főszerkesztőt támogató megjegyzéseket fűztek. Majd a lap tulajdonosainak a leváltást magyarázó, egyébként szokatlanul suta közleménye mellé egy azzal ellentétes tartalmú nyilatkozatot tettek.
Az Origo a Magyar Telekom csoport tagja, legutóbb tavaly novemberben történt főszerkesztőváltás, akkor Gazda Albertet Sáling Gergő váltotta a portál élén. A mostani leváltás azért volt szokatlan, mert – origós újságírók elmondása szerint – semmi előjele nem volt annak, hogy a tulajdonosok elégedetlenek lennének a vezetővel, sőt, egy sor olyan feladattal volt megbízva Sáling, amely csak középtávú időkeretben oldható meg. Ehhez képest egyik napról a másikra közös megegyezéssel „kirúgták”, míg a döntés vállalati kommunikációjának a központjában az állt, hogy a médiafogyasztási szokások megváltozása állt a lépés hátterében. Ez azért tűnik zavaros érvnek, mert mi történhetett a Sáling kinevezése óta eltelt alig pár hónap alatt, ami annyira megváltoztatta volna a médiafogyasztást, hogy azonnal távoznia kell a vezetőnek? Ráadásul a szerkesztőség kiadott egy közleményt, amely a távozás okának a politikai nyomásgyakorlást nevezte meg.
Erre a tulajdonos újra kiadott egy nyilatkozatot, ami újra közhelyszerű magyarázkodást tartalmazott, miszerint „a döntés mögött az Origo Zrt. integrált tartalom-előállítási stratégiájának megvalósítása áll, melyben a vállalathoz tartozó eddig elkülönülten működő különböző tartalmi egységek tartalomirányítási szervezeteit, szerkesztőségeit egységes irányítás alá helyezi. Az átszervezés célja a hatékonyabb és szinergiákat jobban érvényesítő szervezet kialakítása”. Ezt a magyarázkodást mindenhol bullshitnek (finom fordítás szerint „marhaságnak”) minősítették, mert ez nem magyarázza a 12 éve a portálnál dolgozó főszerkesztő statáriális eltávolítását.   
Mivel az Origo tulajdonosa, a Magyar Telekom a közelmúltban kötött stratégiai partnerséget a kormánnyal, a német tulajdonos, a Deutsche Telekom pedig a kormánnyal közösen építheti ki a vidéki internethálózatot, ezért azonnal az a verzió terjedt el, hogy politikai oldalról kérték a főszerkesztő fejét. Az első ilyen értékelés még hétfőn éjjel a 444.hu portálon jelent meg, melyben Sáling kirúgását a hírportál Lázár János titkos külföldi útjairól szóló cikksorozatával, valamint a Fidesz április 6-i eredményváró bojkottjával hozta összefüggésbe. (Az Origo ugyanis szolidáris volt azokkal a lapokkal, amelyeknek a munkatársait nem engedték be a Fidesz eredményvárójára.)  
Egy, a portál szakmai vezetésében dolgozó neves újságíró arról beszélt nekünk, hogy közvetlenül nem tudnak arról, hogy bármelyik politikus odatelefonált volna a menedzsmenthez vagy nekik, de a tulajdonos képviselői részéről folyamatosan arról kaptak tájékoztatást, hogy „valakik hisztiznek”. Már akkor is kaptak ilyen jelzéseket, amikor januárban kikérték a Lázár János utazásával kapcsolatos adatokat.  
Sáling csupán annyit nyilatkozott a válasz.hu-nak az ügyről, hogy a politikai nyomásgyakorlásról szóló értesüléseket sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja, mellesleg titoktartási szerződés is köti. Erre Lázár János az MTI-nek azt nyilatkozta, majd a szerdai bizottsági meghallgatásán is elismételte, hogy Sáling Gergőnek erkölcsi kötelessége lenne, hogy elmondja, játszott-e ő, azaz Lázár János bármilyen szerepet az Origótól való távozásában. A leendő miniszter kijelentette, hogy nem gyakorolt nyomást az újságírókra. Soha ilyet nem tett.
Egy német blog is kikérte az Origo Zrt. tulajdonosának, a Magyar Telekom német anyavállalatának, a Deutsche Telekomnak (DK) a véleményét az Origo főszerkesztője kirúgásáról. A DK közölte: a sajtó- és véleményszabadságot elengedhetetlen jognak tartják, amit nem kérdőjeleznek meg, az Origo azonban a Magyar Telekomhoz tartozik, és függetlenül dolgozik, a személyi változások pedig belső átstrukturálás eredményei, amelyre a DT-nek semmilyen hatása nincs.
Mindenesetre Sáling leváltása elleni tiltakozásként távozik az Origo Zrt. igazgatóságából a portál egyik alapítója, György Péter, az ELTE Médiakutatási Intézetének igazgatója.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!