hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Húzónevek és a leszereplők
A baloldali Top 10

2014. 05. 01.
Sorra készülnek a különféle műhelyekben azok az értékelések, amelyek a baloldal vereségének az okait próbálják megfejteni. A megoldáshoz közelebb vihet az egyéni jelöltek szereplésének elemzése. Elkészült a toplista a jól teljesítőkről és azokról is, akik még a saját, balos táborukat sem tudták teljesen maguk mellé állítani.

Az Együtt-PM szá­mításai szerint a Bajnai Gordon ve­zette pártcsoporthoz tartozó jelöltek átlag 476-tal több szavazatot kaptak, mint a választókörzetben leadott listás szavazatok. Ez összességében 4 százalékos többletet jelent. Az MSZP-s jelöltek 211 szavazattal kaptak többet, míg a DK-s politikusok 165-tel. Mindent egybevetve az Együtt-PM-es politikusok 82 százaléka „többletteljesítő lett”, míg ez a szám a szocialistáknál 66 száza­lék, a DK-nál pedig csak 54 szá­zalék. Bajnaiék 22 egyéni jelöltje közül 18 támogatottsága meghaladta az ötpárti lista támogatottságát. 

Időközben az IDEA (Intézet a Demokratikus Alternatíváért) is összevetette az egyéni eredményeket a listás szavazatokkal. Noha a pártlistás szavazatok a választási rendszerben csak országos összesítésben eredményeznek mandátumot, egyéni választókerületi bontásban lehetővé tesznek olyan elemzéseket, amelyek azt vizsgálják, hogy az adott körzetben az egyé­ni jelölt, vagy a pártlista volt-e a húzóerő. Amennyiben az egyéni je­lölt érdemben több voksot ka­pott, mint az őt jelölő pártlista egy választókerületben, az azt jelenti, hogy más pártok szavazóit is meg tudta szólítani. A szavazatmegosztás mér­téke természetesen nagyobb is lehet az egyéni és listás voksok számszerű különbségénél – például egyenlőség esetén is elképzelhető, hogy a jelölt más pártok híveinek egyéni szavazatait is begyűjtötte, ám a saját pártja támogatói közül viszont ugyanennyien nem voksoltak rá.

Összességében a baloldal 1 millió 290 ezer 804 listás voksot kapott, míg az egyéni jelöltjei együttvéve 1 millió 317 ezer 877 szavazatot szállítottak. Az IDEA rangsorában az első helyen álló Hiszékeny Dezső 2860 vokssal szerzett többet egyéniben, mint listán – tehát legalább ennyien támogatták más pártok listás szavazói közül –, ez pedig a teljes angyalföldi választóközönség 3,7 százaléka. Mivel 11 egyéni riválisa is volt, még csak azt sem lehet mondani, hogy „maradékelven” szavazhattak volna rá más pártok hívei is. A rangsort záró (azaz a legrosszabbul szereplő) salgótarjáni Boldvai László viszont még a baloldali szavazatok jelentős részét sem tudta begyűjteni (az egyéni és listás voksok közötti különbség meghaladta a Nógrád megyei 1-es körzethez tartozó választópolgárok számának 1 százalékát) – igaz, 24 egyéni jelölt indult a választókerületben. Kerék-Bárczy Szabolcs – hiába „ütötte” Rogán Antalt – viszont úgy kapott 477 szavazattal kevesebbet a belvárosi választókerületben, mint a „kormányváltó” lista, hogy mindössze négy riválisa volt. Igaz, az itt induló Schiffer András LMP-s vezér kiemelkedően szerepelt, közel 14 százalékos eredményt ért el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!