hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hegedűs vádjai

2014. 02. 20.
Miért problematikus, ha egy református lelkész szobrot állít Horthy Miklósnak, miközben Bölcskei Gusztáv püspök Horthy-emléktáblát avat „hódolat jeléül”. Ez az egyik legfőbb érv, mellyel ifjabb Hegedűs Lóránt saját egyházi perében védekezik. A lapzártánk után, csütörtökön folytatódó eljárásban  hivatalvesztést kértek a lelkészre.

Januárban kezdődött a református egyház bíróságán az ifjabb Hegedűs Lóránt ellen indított per. A vád: a lelkész pártrendezvényt tartott az általa vezetett Szabadság téri templomban, amikor tavaly novemberben ünnepélyes keretek között felállították Horthy Miklós bronzszobrát.

Az első tárgyaláson ifjabb Hegedűs nem jelent meg – „ahhoz nem elég bátor”, mondta már előre a Hetek egyik forrása –, hanem egy 15 oldalas írásban válaszolt az egyház jogtanácsosa által képviselt vádakra. A lapunk birtokába jutott, terjengős, időnként paródia gyanúját felvető szöveg alapján a lelkész több pillérre helyezte védekezését.

Karaktergyilkosság a vád képviselőjével szemben: „Horváth György (ex)jogtanácsos ámokfutása nem teszi lehetővé, hogy személyesen részt vegyek a bírósági tárgyaláson. Lelkészi esküm alapján református egyházam, s azon belül gyülekezetem védelme miatt nem vállalhatok közösséget azzal, aki híveimet a legszélesebb nyilvánosság előtt »megkereszteletlen B-középnek« titulálta.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!