hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Koldusbotra jutottak a segítők
Országos sztrájkra készül a szociális ágazat

2014. 01. 24.
Elkeseredettség és sztrájkhangulat uralkodik a szociális szakmában, miközben a kormányzat látszattárgyalásokat folytat az érdekképviseletek sztrájkbizottságával. A szakállamtitkár a héten bejelentette: márciustól bérpótlékot kapnak az ágazat dolgozói. A havi átlag 3-5 ezer forint többlet – más pótlékok egyidejű megvonásával – aligha jelent megoldást a nettó 78 ezer forintos átlagbérekre, legfeljebb választási fogásként értelmezhető.

„Balog Zoltán miniszter úr kezdeményezésére pénteken egyeztetés kezdődik a szociális életpályamodellről a kormányzat, a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a fenntartók képviselői között” – jelentette be a héten Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár. Hozzátette: januártól ágazati bérpótlékot vezetnek be az életpályamodell részeként. A területen dolgozók márciustól kapják meg – januárig visszamenőleg – a pótlékot, ennek összege havonta bruttó 6-17 ezer forintot jelent, de nem tudni, ez miként differenciálódik. Soltész közölte: tavaly óta növelni tudták az ágazat finanszírozását is, de ennek oka az érdekképviseletek szerint főként az ellátás átalakítása, bővítése – például a bölcsődei férőhelyek számának növelése –, nem pedig a szakmai feltételek javítása vagy béremelés volt. 

A szakállamtitkár bejelentette azt is, hogy naprakész a taj alapú nyilvántartó rendszer, amelynek révén átlátható, hogy az alap- és szakellátásban a szolgáltatók kik után kapják a normatívát. Szakmai érdekképviseletek az értelmetlen adminisztrációs terheken túl sérelmezik azt is, hogy a normatívák összege alacsonyan stagnál, ráadásul fenntartótól függően – állami, önkormányzati vagy egyházi intézmény – különbözik.

A fő probléma, hogy eddig nem történt egyeztetés a szakmával, amely pedig az elmúlt években sokszor kezdeményezett párbeszédet a minisztériummal. Az egzisztenciális elkeseredés miatt példátlan szakmai összefogással létrejött nyáron a Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság, amelynek legfőbb követelései között szerepelt a mielőbbi bérrendezés és az egyeztetések megindítása. Az ombudsman állásfoglalására is hivatkozva követelték az egészségügyi bértábla kiterjesztését a szociális szféra dolgozóira is. „A szociális szakma novemberi demonstrációja után felállt egy sztrájkbizottság, majd nehézkesen megindultak a kormánnyal való egyeztetések. Tegnap viszont a minisztérium bejelentette, hogy más szervezetek bevonásával létrehoznak egy minisztériumi munkacsoportot az életpályamodell kidolgozására, ami azonban egy hosszú távú koncepció. Tehát figyelmen kívül hagyják mind a sürgős bérrendezésre, mind a szakmai egyeztetésekre vonatkozó követeléseinket. Annyi tény, hogy korábban felvetettük: elkerülhetetlen lesz az életpályamodell kidolgozása is” – mondta el lapunknak Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke, aki egyben a sztrájkbizottság ügyvivője. Hozzátette: a BDDSZ-t meghívták ugyan a minisztériumi munkacsoportba, de a sztrájkbizottság – kérésük ellenére –  nem kapott képviseletet benne. Azt, hogy a bérpótlék folyósítása márciustól, nem pedig januártól kezdődik el, Szűcs Viktória lényegében kampányfogásként, a kedélyek lenyugtatásaként értékeli: márciusban visszamenőleg adnak oda háromhavi pótlékot, aminek az egyhavi átlagos becsült összege nettó három-ötezer forint béremelkedést jelent. Szerinte valószerűtlen, hogy egy megfelelő életpályamodellt még ebben a ciklusban kidolgozzanak, különösen, hogy egyelőre még egy tervezet sincs a láthatáron.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!