hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tovább dagad a NAV-botrány

2013. 12. 05.
Úgy tűnik, évi ezermilliárd eltüntetett adóforint túl sok ahhoz, hogy a szokásos kommunikációs módszerrel el lehessen róla terelni a figyelmet. A Horváth András által kirobbantott ügy immár egy hónapja foglalkoztatja a közéletre fogékony rétegeket, és nemhogy lankadna, hanem inkább fokozódik az érdeklődés.

Hétfőn Orbán Viktornak is meg kellett szólalnia a parlamentben, miután az LMP-s Vágó Gábor kérdezte az úgynevezett NAV-botrányban. Vágó Orbánt idézte, aki a kaposvári cukorgyár avatóján azt mondta, „nagy disznóságok”, nemzetgazdasági szintű károkat okozó áfacsalások zajlanak hazánkban. Erre hivatkozva kérdezte Vágó, hogy támogatja-e a Fidesz annak a parlamenti vizsgálóbizottságnak a felállítását, ami kivizsgálhatná Horváth súlyos állításainak valóságtartalmát. (Emlékeztetőül: az adóhivatal korábbi munkatársa azt állítja, hogy az úgynevezett kiemelt adózók évek óta csalnak az általános forgalmi adóval úgy, hogy arról az adóhatóság és bizonyos politikai szereplők is tudnak, és a szervezett csalás évente ezer milliárd forintos kárt okoz.) A miniszterelnök hétfőn azt mondta, az adócsalóknak börtönben a helye. A vizsgálóbizottság felállítását egyelőre mégsem támogatja, mert előbb a büntetőjogi felelősséget kell megállapítani, és ha az megtörtént, akkor jöhet az esetleges politikai felelősség kérdése.    

Ez már a harmadik bizottság, amit a Fidesz nem támogat ebben az ügyben: múlt szerdán a számvevőszéki és költségvetési bizottság ellenőrző albizottságának ülését bojkottálták a kormánypárti képviselők, így ott Horváth csak elbeszélgetett a megjelent ellenzéki képviselőkkel. A héten az MSZP javaslatát utasította el a Fidesz, így a gazdasági bizottság sem hallgathatta meg Horváthot.

A vizsgálóbizottság ugyanakkor a Fidesz támogatása nélkül is felállhat, mivel ahhoz elég a képviselők egyötödének a támogatása. Az MSZP előbb elzárkózott az LMP által elkezdett aláírásgyűjtéstől arra hivatkozva, hogy a Jobbik képviselőivel – akik támogatják a bizottságot – nem hajlandóak egy íven aláírni. Az LMP ezért újabb, piros színű ívet kezdett körbeadni hétfőtől direkt az MSZP-sek kedvéért: ezen a lapon nincsenek jobbikos aláírások. A parlamenti matematika alapján az MSZP, a DK az LMP és a PM aláírásaival a Jobbik és a Fidesz nélkül is összejöhet a hetvennyolc szükséges aláírás, ehhez rajtuk kívül néhány független képviselő támogatása kell még. Ugyanakkor, ha össze is jön a kellő támogatás, a kormánypárti vezetésű alkotmányügyi bizottság még elutasíthatja a kezdeményezést, és ez nem lenne meglepő a miniszterelnök hétfői felszólalása után.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!