hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Fideszre maradt a „rendrakás”
Kúria: nem ütköznek jogszabályba a devizahitel-szerződések

2013. 12. 19.
Igaza lett a Fidesz egyik vezető politikusának, aki három hete egy szűk körű háttér­beszél­getésen azt mondta, hogy szerinte a Kúria dodonai, azaz fordulatot nem hozó döntést fog hozni a devizahitelek ügyében. Így az is biztos, hogy a Fidesz-vezérkart sem lepte meg a legfőbb bírói testület döntése – ezért is érdekes áttekinteni azt a játszmát, amit a kormánypártok folytatnak a témában.

Az előző kormányoktól megörökölt devizahiteles-problémát kormánypárti forrásunk három részre osztotta: politikaira, közgazdaságira és jogira. A politikai vetület arról szól, hogy a Fidesznek olyan politikát kell folytatni, hogy ne haragítsa magára a félmillió devizahiteles családot, és ne adjon teret az ellenzéknek, hogy ezen a területen támogatók tömegeit szerezze meg. A közgazdasági szempont a magyar bankrendszer stabilitása, hiszen politikai oldalról egy csapásra megoldható lenne a kérdés, ha kedvező árfolyamon azonnal forintosítanánk a svájci frank és euró alapú szerződéseket, de ezzel közvetlen 1000 milliárdos árfolyamveszteséget okoznának a bankoknak. Egy ilyen helyzet viszont a pénzügyi rendszer stabilitását ingathatná meg, hisz bankok mennének tönkre, ami egyértelműen a forint drámai gyengüléséhez vezetne. Mivel a magyar állam is részben devizában adósodott el, éppen a közelmúltban jelentettek be dollárkötvény-kibocsátási terveket, ezért a gyenge forint az ország hitelezési képességét ingathatná meg.

A kormány ezért eddig olyan gazdasági megoldásokat – például a végtörlesztés és az árfolyamgát – vezetett be, amelyek a bankok veszteségeit időben széthúzták és megosztották, hisz az állam is – kisebb részben – vállalt át terheket. A közgazdasági jellegű viták a devizahiteles kérdés politikai vetületének „rendezésében” is segítségére vannak a Fidesznek. Nyár elején egy, a devizahiteleseknek kedvezőtlen bírói döntést követően tüntetők Orbán Viktor házához vonultak. Bankárkörökben úgy tudják, hogy a Fidesz vezetői ekkor egy éjszaka alatt találták ki azt a kommunikációs tervet, hogy a lakosság bankellenes érzelmeire is építenek. Nyáron többször felszólították a bankokat, hogy dolgozzanak ki tervet a devizaadósok helyzetének rendezésére. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pedig egy tévéinterjúban elejtette, hogy a kormányzat keresi a megoldást arra, hogy a szerződéskötéskori körülmények alapvető megváltozására hivatkozva hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein. (A „clausula rebus sic stantibus” – „a dolgok jelenlegi állására vonatkozó záradék” – jogelv alapján elméletileg a bíróság módosíthatja a szerződést, ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően olyan változás állt be, amely valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, ezért önhibáján kívül nem tudja teljesíteni a feltételt.)

A Bankszövetség augusztusra elkészült egy koncepcióval, de azt a Fidesz nem fogadta el. Rogán Antal frakcióvezető a szeptemberi rendkívüli frakcióülés szünetében jelentette be, hogy november 1-jéig adnak határidőt a bankoknak egy újabb koncepció kidolgozására. Később ezt sem fogadták el, de mivel nem hozta senki nyilvánosságra a tervezetet, ezért nem lehet hivatalosan tudni, hogy mi volt az elutasítás indoka. Egy vezető fideszes politikustól úgy tudjuk, hogy egyebek mellett kifogásolták azt, hogy a Bankszövetség a megállapodás feltételéül szabta volna, hogy az adósok elvesztik a bírósághoz való fordulás jogát, azaz az ügy jogi rendezéséről lemondanak. A nemzetközi gyakorlatban, Törökországban és Horvátországban – állította legalábbis forrásunk – előfordult, hogy az adósok a bankokkal szemben pereket nyertek, ezért erről a lehetőségről nem mondtak le.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!