hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erkölcstelenség a szélsőjobbal kokettálni
Fegyver lett a közösségi média

2013. 11. 28.
Európában a lakosság jelentős része hisz az összeesküvés-elmé­leteknek, ami a sikertelen kormány­zati teljesítménnyel párosulva táptalaja az antiszemitizmusnak – foglalható sommásan össze a Szabadság ellenségei címet viselő konferencia üzenete.

A nemzetközi konferenciát a Political Capital Institute (PC) és a Szombat zsidó kulturális és politikai folyóirat szervezte, a rendezvény házigazdája a brit nagykövetség volt. Megnyitójában Jonathan Knott nagykövet Friedrich Dürrenmattot idézte: „Tolerancia nélkül pokol lenne a világunk.” A rendezvényen ismertették Az antiszemitizmus, összeesküvés-elméletek és bűnbakképző ideológiák Kelet- és Nyugat-Európában című tanulmányt, amely szerint a Franciaországban meglévő antiszemitizmus oka, hogy a vezető politikai pártok a polgárokat ért gazdasági kihívásokra nem tudtak megfelelő megoldást adni, ezért nagyon erős az az érzetük, hogy nem a kormány vezeti ténylegesen az országukat. Az embereket érő kihívások megoldásának a hiányában középkori antiszemita babonákat is többen megfogalmaznak.

Szlovákiában ugyan a szélsőjobboldali mozgalmaknak nem sikerült pártként a politikai életben szerepet vállalniuk, de figyelmeztető, hogy Besztercebánya régiójában szélsőjobboldali személy nyerte meg a helyhatósági választást. Északi szomszédunknál az Izrael- és Amerika-ellenesség mellett a romákkal kapcsolatos negatív sztereotípiák és a magyarellenes nacionalizmus is megtalálható. Szlovákiában – összhangban nyugat-európai felmérésekkel – a közvélemény-kutatási adatok szerint a megkérdezettek 63 százaléka azt gondolja, hogy nem a kormány formálja az ország sorsát, sőt még a kormányzó Smer támogatói szerint is a nemzetközi és hazai pénzügyi körök, médiacégek állnak az egyes döntések hátterében.

Egyébként a magyarországi kutatások is hasonló konspirációs mintákat mutatnak, annak ellenére, hogy Magyarországon széles körben vannak a filoszemitizmusnak társadalmi csoportjai, de növekvő a nyílt antiszemitizmus. Míg 2000-ben a megkérdezettek legfeljebb 15 százaléka vállalta fel nyíltan a zsidóellenességet, ez a szám a kétszeresére növekedett napjainkra. Krekó Péter, a PC igazgatója ennek okaként azt jelölte meg, hogy a rejtőzködő antiszemiták is kiléptek a nyilvánosság elé, mert politikai támogatást éreznek maguk mögött, a rejtett antiszemitizmusból a nyílt antiszemitizmus irányába történt elmozdulás.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!