hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fantomgazdáknak segíthetett egy illetékes elvtárs
Csalfa igénylők

2013. 10. 25.
Helyettes államtitkári rangban volt az a férfi, akit letartóztattak, mert a gyanú szerint közrejátszott egy több száz milliós csalássorozat kísérletében. Gőgös Zoltán szocialista politikus meggyőződése, hogy politikai okokból, kormányzati felettesektől való félelem miatt fordultak hozzá kémfilmekbe illő körülmények között minisztériumi szakemberek, hogy lebuktassák a fantomgazdálkodókat.

Két olva­sa-ta van a történteknek. Gőgös Zoltán szocialista agrárpolitikus, volt államtitkár azt állítja, hogy krimibe illő körülmények között kereste meg őt egy minisztériumi forrása, hogy felhívja a figyelmét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban (MVH) zajló gyanús üzelmekre. Az apparátusban ugyanis sokaknak feltűnt, hogy kétes információáramlás történik a földalapú pályázatok ügyében, ezért két irányba „nyomták” fel a feletteseiket:
a csalásgyanúval kapcsolatos információkat elküldték a nemzetbiztonsági szerveknek, majd felkeresték az ellenzéki politikust is, hogy ő csináljon botrányt az ügyből, hogy a hivatalos politikai vezetés ne tudja elkenni a történteket.
Gőgös éppen ezért sajtótájékoztatót hívott össze, amire reagálva Budai Gyula, a szakminisztérium államtitkára (képünkön) is rögvest a sajtó elé állt, miszerint a Fővárosi Főügyészség a Vidékfejlesztési Minisztérium információi alapján nyomozást rendelt el azoknak az ügyében, akik bűncselekménnyel akartak megszerezni uniós területalapú támogatásokat. Budai később Gőgösre támadt, hogy a nyilatkozataival a nyomozást veszélyeztette. Gőgös lapunknak annyit mondott erre, hogy addigra már a nyomozóhatóságok minden információt összeszedtek, de örül, hogy sikerült elérnie: végre nyoma maradt az ügynek. Szerinte az is feketén-fehéren kiderült, hogy egy olyan szisztéma működik a kormány körül, ami lehetővé teszi, hogy egy politikai szempontok alapján kiválasztott helyettes államtitkár a rossz útra tévedjen. Gőgös szerint a lebukásnak komoly politikai következményének kellene lennie, hisz olyan szintre, azaz a helyettes államtitkári feladatkörökig jutott a korrupció, ami felveti a miniszter felelősségét is.
Az MVH rendszerét ki lehet játszani, ha van belső informátora a csalóknak. A területalapú támogatás kiosztása ugyanis az igénylésnél kezdődik, és szúrópróbaszerűen zajlik. Az országot légi felvételekkel lefényképezték és blokkokra osztották. A központ tudja, hogy egy blokkra mennyi területalapú támogatás jár, ha több érkezik (egy online felületen keresztül történik ez), akkor azonnal ellenőrzés kezdődik. Azonban vannak olyan földtulajdonosok, akik nem szokták kérvényezni a támogatást (örökösödési eljárás miatt nem tudják, hogy van földjük, vagy nem érdekli őket az agrárium), azaz ilyen esetekben egy-egy blokkban van „szabad terület”, amire nem igényeltek uniós pénzt. A csalók ezekre nyújtottak be pályázatot, tehát kellett nekik egy olyan személy, aki tudja, hogy mely blokkokban és hol vannak ezek az „üres területek”. Mivel a hivatal azon vezetőjét tartóztatták le a nyomozók, aki az informatikáért is felelős, ezért gyaníthatóan ő volt ez a belső ember. A problémát az jelenti, ha ebből az ügyből az Európai Bizottság botrányt generál, mert akkor átmenetileg felfüggeszthetik akár az egész támogatási rendszer működését is. Gőgös szerint tavaly már volt egy próbakör, akkor egy olyan sárvári székhelyű cég kapott 20 millió támogatást (hat megyében levő „szabad területekre”), amely nem is foglalkozik földműveléssel.
A szocialista politikus a „belső tettesre” való hivatkozással kezdeményezi az MVH vezetőinek parlamenti bizottság előtti meghallgatását.
Budai szerint a minisztérium időben jelezte a hatóságok felé a hibát, időben lépett, a hatóságok felderítették az egész bonyolult céghálózatot, és ennek alapján az elkövetőket lekapcsolták.
„Rossz úton jár, aki politikai szálat keres a letartóztatott MVH-dolgozók ügyében” – tette hozzá.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!