A rendszerváltás előtti felsőoktatásra volt jellemző az elit jelleg, azáltal, hogy egy-egy korosztály alig tizede juthatott be az egyetemekre és a főiskolákra. A válogatásban eleinte a politikai szempontok is jelentős szereppel bírtak, de ez az ideológiai karakter a Kádár-rendszer végére felhígult. A ’90-es évek végére kinyíltak a felsőoktatási intézmények ajtói, egy-egy generáció 50 százaléka is megkezdhette a diplomaszerzés küzdelmeit.
A második Orbán-kormány oktatási politikáját a kritikusai – például Polónyi István oktatáskutató – elhibázott elitszemléletű rombolásnak minősítik, amit a jelenlegi felvételi adatokkal támasztanak alá.
Idén ugyanis 72 ezer, azaz 8 ezerrel kevesebb a felvett hallgató, mint tavaly, mégpedig a költségtérítéses helyek rovására. Másrészt több fiatal került be államilag finanszírozott férőhelyekre, melyeknek ponthatárait többnyire a vártnál alacsonyabbnak ítélték meg az érintettek. Ez elsősorban a téli, Budapestet és a vidéki nagyvárosokat felforgató diáktüntetéseknek köszönhető, melyek az akkor beharangozott tízezres állami keretszám miatt törtek ki. A miniszterelnök a heves társadalmi reakciókra reagálva azután megígérte: eltörlik a keretszámokat, a minimális ponthatár 240 pont lesz. ( Orbán Viktor egyébként akkor nem indokolta, hogy miért éppen 240 a limit.) A felvehető keretet a 16 elitszak kivételével csak az „intézményi kapacitás” és a jelentkezők határozzák meg. A szakmininisztérium megígérte, hogy legalább annyi támogatott helyet biztosítanak idén is, mint tavaly. Ez sikerült is, a 15 ezerrel kevesebb, azaz 95 ezer felvételizőből 58 ezren kezdhetik meg állami ösztöndíjasként a tanulmányaikat szeptembertől, szemben a tavalyi 55 ezerrel – és a tavalyelőtti 69 ezerrel.
Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HOÖK) elnöke hétvégén nyilatkozatban fejezte ki elégedettségét, hozzátéve: nagy eredménynek tartják, hogy végül valamennyi indított szakon meghirdettek államilag finanszírozott férőhelyeket is. Közölte: reméli, hogy a felsőoktatási kerekasztalnak (e grémiumot a tüntetések hatására hívták össze) hamarosan hosszú távú megoldást sikerül találnia a felvételi rendszer megújítására is. A rendszer kiszámíthatatlanságát a radikálisabb diákszervezet, a Hallgatói Hálózat (HaHa) is kifogásolta, mondván: ez kitolás a tavalyi, keményebb feltételek elé állított felvételizőkkel, másrészt a folyamatos forráskivonások közepette nem látni, miből valósítanak meg ennyi támogatott képzést. A rektorokat tömörítő Magyar Rektori Konferencia adatai alapján az elmúlt öt évben reálértékben felére csökkent a hazai felsőoktatás finanszírozása. A már említett Polónyi István a Haza és Haladás Alapítvány blogján közölt tanulmányában azt írta: miközben a hallgatólétszám mintegy 10 százalékkal lett kevesebb, a felsőoktatás állami támogatása a 2008-as 214 milliárd forintról 155 milliárdra csökkent (itt a teljes felsőoktatási szféra támogatásról van szó). Ehhez ugyan 2013-ban mintegy 10 milliárd forint többlettámogatást hozzácsöpögtetett a kormány, azonban mindent összevetve nominálisan 80 százaléka a felsőoktatás támogatása a 2008-asnak, ami az inflációt is figyelembe véve, reálértéken számítva alig 60 százalékát teszi ki az öt évvel korábbinak.
A felsőoktatás átalakítása körüli állandó bizonytalanságot nevezte a legnagyobb problémának kérdésünkre Szüdi János oktatási szakértő is, utalva az idei felvételi jelentkezések utolsó pillanatig tartó káoszára, a bemeneti követelmények állandó változtatására is. Szerinte legalább két évet kellene hagyni az átállásra, ehelyett a követhetetlen szabályozás teljes tervezhetetlenséget idéz elő mind a diákok, mind az intézmények életében. A következmény a jelentkezők számának csökkenése – két év alatt 140 ezerről 95 ezerre – és a külföldre vándorlás.
Nem fogadta osztatlan lelkesedés Hiller István múlt heti ötletét sem, aki két éven belül 240-ről 260-ra emelné a felsőoktatási felvételi ponthatárt, és minden, a ponthatárt elérő jelentkezőt felvenne államilag támogatott, azaz az ingyenes képzésre, majd a második évfolyamtól a tanulmányi eredmények függvényében alakulna a tandíjmentesség és a további hallgatói jogviszony is. Hiller beszüntetné az önköltséges képzések indítását, aminek feleslegességét szerinte az is jól mutatja, hogy idén 37 százalékkal csökkent a költségtérítéses szakokra jelentkezők száma, aminek – úgy véli – a szegénység az oka, és hiba volt erre alapozni a felsőoktatás finanszírozásának csökkentését.
Szüdi szerint annyi biztos, hogy Hiller ötlete közelebb áll az EU irányvonalához, amely haladó módon szélesre tárja a felsőoktatás kapuját a fiatalok előtt. „A bolognai rendszer lényege az, hogy sokan, a korosztály 40-50 százaléka bejut az alapképzésbe, az elitképzést pedig eltolták a mesterképzésbe, ahová csak az alapképzést elvégzők egyharmada jut be, a doktori képzésbe meg néhány százalékuk. Nálunk a mintegy 90 ezer fős évjáratok 20 százaléka szerez diplomát – illetve nyelvvizsgahiány miatt még kevesebb –, miközben az uniós iránycél 35-40 százalék lenne ” – mutat rá a szakértő.
Múlt pénteken Orbán Viktor a Kossuth Rádióban bejelentette: egyetért a szocialista politikussal a ponthatár emelésében, mert a 240-es limit egy „közepes” dolog, márpedig „közpénzből egyetemen taníttatni középszerű teljesítményre képes fiatalokat nem érdemes”. A közepes képességűek szerinte szakképzésben tanuljanak tovább, ezért alakították át a szakképzést, és ezért hoznak majd létre szakfőiskolákat is. Ez részben utalás volt a felsőoktatási intézmények várható rangsorolására – ugyanis a kormány saját hatáskörébe vonta, hogy rendelet által meghatározza a „nemzeti tudományegyetem”, az „egyetem”, a „szakfőiskola” és a „regionális helyi főiskola” minősítés feltételeit, rendjét, támogatását. A rendszer 2015–2016-ban állna fel.
Szüdi szerint rendkívül veszélyes, hogy ezentúl már nem egy kormányfüggetlen szakmai grémium dönt az intézmények minőségi besorolásairól. Példaként említi, hogy a nemzeti felsőoktatás kiválósági rendszerét szabályozó kormányrendeletben nincsenek meghatározva a legjobb minősítésre vonatkozó tudományos kritériumok, így fordulhatott elő, hogy a legmagasabb szintű, azaz „kiemelt” kategóriába, ahová a 2013–2016 közti időszakra az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem került, nemrég egy kormányjavaslat nyomán negyedikként bekerülhetett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is, amit az egyházi egyetem minőségi mutatói korántsem indokoltak. Ugyanakkor a nemzetközi ranglistán is érdemi helyen szereplő Corvinust feldarabolták, és egy részét a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez csatolták.
Szüdi emlékeztet arra is: a közepes osztályzatok nem feltétlenül takarnak középszerű képességeket – ahogyan azt hírességek, Nobel-díjasok sora is bizonyítja –, és különösen így van ez akkor, ha a közoktatásban olyan nagyok az iskolák közti színvonalkülönbségek, mint hazánkban. Az állami keretszám emiatt sajátosan oszlik meg: a legjobb egyetemekre, a legnépszerűbb szakokra mennek a legjobb diákok, a kevésbé szerencséseknek maradnak a tipikusan első generációs, azaz műszaki, agrár, esetleg informatikus vagy egészségügyi szakok, amelyekre nagyon alacsony pontszámmal is be lehetett jutni. Az önköltségesekkel és a szegényebbekkel szemben tehát nem barátságos lépés a ponthatáremelés. „A fizetős felsőoktatás vagy a bemeneti követelmények szigorítása nem feltétlenül idézi elő a hallgatók vagy az intézmények minőségi szelekcióját, ellenben a kormány által privilegizált szereplők helyzetét egyértelműen erősítheti. Összességében az esélyegyenlőség ellen hat, hiszen egyértelműen az elitnek kedvez, miközben számos intézkedés arra irányul, hogy minél kevesebben jussanak majd el egyáltalán az érettségiig” – mutat rá a volt államtitkár.
Felvételi számokban
2013. 08. 02. (XVII/31)
