hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Trónok harca - Komolyra forduló Csányi-ügy

2013. 08. 15.
Kezd komolyra fordulni a korábban kommunikációs villongásként értékelt Lázár–Csányi-ügy, miután az OTP vezére bejelentette: uzsorás megjegyzéséért feljelenti és perbe hívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt.

„Csányi Sándor egy polipszerűen páváskodó elefánt”: akár így is összegezhetnénk Lázár János véleményét az OTP-vezérről, hiszen mindhárom állatos hasonlat a Miniszterelnökséget vezető államtitkártól származik.

A polipszerű működésről tavaly márciusban beszélt először nyilvánosan Lázár: „Hogy jött létre egy magyarnak tűnő nagy bank, annak a vezetője milyen hatást gyakorol a magyar gazdaságra, a magyar társadalomra, a magyar politikára. Polip módjára hogyan hálózza be az országot, erről kellene beszélni” – mondta az államtitkár a Rádió Q-ban, egyértelműen az OTP-re, illetve Csányira utalva.

Az elefánt akkor jött elő, amikor a 444.hu nemrégiben rákérdezett a polipos megjegyzésre, és azt firtatta, mennyiben más a köztudottan Fidesz-közeli Simicska Lajos megítélése, mint Csányié: Lázár erre azt felelte, Simicska úgy viszonyul Csányihoz, mint egy egér az elefánthoz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!