hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egyházi belviszály

2013. 08. 15.
A hazai katolikus vezetésnek legalább akkora harca van a klérus soraiban szerveződő meleglobbival, mint vatikáni feletteseiknek. Lapunk egy több tucat homoszexuális főpapot, plébánost, egyházi személyt listázó dokumentum birtokába jutott, amely egyházmegyékre lebontva sorolja fel a gyanúba kevert személyeket. A nevek egy része megtalálható azon a – szintén meleg papok arcképcsarnokának szánt – honlapon is, amely miatt több magyar püspök is sorozatban vesztette el az önmaga védelmében indított pereket.

Több mint gyanús az a hallgatás, amely a pápa melegekkel kapcsolatos közelmúltbeli kijelentését övezi. A római egyházfő katekizmusra hivatkozó mondatait sok olyan pap és hívő élte meg arculcsapásként, akik egyelőre nem kívánják feladni a reménytelennek látszó küzdelmet a katolikus egyház megtisztításáért. Reménységüket egyfelől a XVI. Benedek lemondásának egyik okaként megnevezett – és máig is az üresen álló pápai lakosztály széfjében lapuló – 300 oldalas dokumentum nyilvánosságra hozatalának ígérete táplálja, másfelől pedig annak a nyolc bíborosból álló testületnek a felállítása, akik idén októberben látnak majd munkához, hogy a szexuális fer­tő­től és a pénzügyi visszaélésektől megtisztítsák a hét dombon épült várost.

Magyarországon is csalódottak azok a katolikus hívők, akik, miután a tudomásukra jutott „házon belüli” homoszexuális és pedofil ügyekkel kapcsolatban hasz­talan ostromolták a főegyházmegye illetékeseit, kénytelenek voltak Rómához fordulni. A megvádolt püspökök és egyházi méltóságok – mind az őket is tartalmazó honlap, mind a Vatikán állam miniszterelnökének írt levelek miatt –, világi bíróságok előtt kívánták bizonyítani, hogy aljas rágalmak áldozatai, csakhogy az ezzel kapcsolatos perek mindegyikét elvesztették. Így járt Spányi Antal még regnáló székesfehérvári megyéspüspök, Mayer Mihály menesztett pécsi megyéspüspök, Harmai Gábor, az Esztergomi Hittudományi Főiskola korábbi rektorhelyettese, és Beer Miklós váci megyéspüspök, bár utóbbi még időben visszatáncolt a biztosra vehető bukta elől.

És akkor még nem beszéltünk a pécsi egyházmegyei panamáról, ahol az anyagi mellett szexuális jellegű visszaélé­sek­ről is szólt az a negyvenvalahány rendbeli feljelentés, amelyet követően az esetek 80 százaléka már kimaradt a bírósági szakaszból.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!