hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kétfrontos csatában Orbán

2013. 07. 04.
Láthatóan két legyet akart ütni egy csapásra Orbán Viktor az Európai Parlament Magyarországot kritizáló jelentésének végső vitáján. Egyrészt hazafelé játszott a magyar közönségnek, előkészítve a terepet annak, hogy a magyar ellenzék ne legyen képes az úgynevezett Taveres-jelentésből hiteles kormánykritikát építeni, illetve hogy a hazai baloldal az „idegen érdekek” kiszolgálójának tűnhessen. Másodsorban jól észre-vehetően nemzetközi babérokra is tört, az európai föderalisták egyik legjelen­tősebb kritikusának a pozícióját foglalta el.

Az unió jövőjét illetően két koncepció verseng az európai politikai és üzleti elitben. A föderalisták az Egyesült Államok mintájára jóval mélyebb integrációt képzelnének el a tagországok között, ami azt jelentené, hogy a jelenlegi modell helyett, melyben az országok a bevételeik pár százalékát adják a közösbe, gyakorlatilag közös költségvetéssel „szerkesztenék” egybe a kontinens országait. Az Egyesült Államokban a tagállamok adóbevételeinek 25-30 százalékát a központi adminisztráció osztja el, és a tagoknak nincs külön külpolitikája, sem hadserege. Az USA esetében érdemes megjegyezni, hogy az országot nem nemzetállamok alkotják. Európában éppen ezért az egybeolvadásnak számos ellenzője van, akik a „nemzetek Európájában” gondolkodnak, s így az európai integrációnak egy lazább válfaját támogatják.  Az utóbbiak közé tartoznak hagyományosan a britek, akik versenyképes valutával és Londonban fejlett pénzügyi szektorral rendelkeznek, de egy föderatív modellel a fejlett luxemburgi, francia és német pénzügyi szektor is veszíthetne az önállóságából.

A föderalisták kezére játszott azonban a pénzügyi válság, melynek hatására a tőke a fejletlenebb gazdaságokból az unión belül is a gazdagabb országokba kezdett áramlani, veszélybe sodorva ezzel a közös pénz, az euró értékének fenntarthatóságát. A periférikus országokból, így Görögországból, Portugáliából és – bizonyos értelemben – Olasz­or­szágból menekülő tőkét brüsszeli segítséggel lehetett pótolni.

A segítségért cserébe olykor a nemzeti szuverenitásért küzdő politikusok, így például az olasz Berlusconi és a görög Papandreu háttérbe szorulása volt az ár. Az Európai Uniót csak akkor lehetne föderalista birodalommá alakítani, ha változtatnának a szerződésen, ami nehéz feladatnak tűnik, ezért sok esetben az európai vezetők informális háttéralkuk során egyeznek meg az EU-t működtető új pénzügyi szabályokról. Nem tudni, hogy a „fehér asztaloknál” zajló tárgyalásokon Orbán Viktor hogyan politizál, de voltak azzal kapcsolatban sejtetések, hogy az unió vezetése el akarja tüntetni a térképről a Berlusconi-féle „nacionalista” vonalat, és Orbán Viktort az egyik kelet-európai tanítványának tartják.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!