hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tévét akart magának Portik?
A másfél milliós karórák világa

2013. 05. 23.
Politikusoknak, rendőröknek és médiaszereplőknek is rendszeresen küldött pénzt és értékes ajándékokat Portik Tamás, aki még egy tévécsatornát is össze akart gründolni – a Hetek információit a Prisztás-gyilkosság kapcsán indult büntetőper tanúi is megerősítik.

Tagadta bűnösségét és politikai áldozatnak minősítette magát Portik Tamás a Prisztás-gyilkosság kapcsán múlt héten indult büntetőperben. A vádirat szerint Portik 1994 és 2000 között az olajszőkítéssel kapcsolatba hozott Energol Rt. vezérigazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban, majd 1996-ban elszámolási vitába keveredett a budapesti éjszakai élet másik meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel, és elhatározta, hogy megöleti. Az ügyészség szerint a másodrendű vádlott, F. Ferenc csalta az áldozatot a III. kerületi Ladik utcai tetthelyre 1996. november 1-jén, ott pedig a harmadrendű vádlott, Portik  Tamás testőre, H. István pisztollyal fejbe lőtte.

Radnai László – akit a kecskeméti maffiaperben korábban már elítéltek, ám később, a Portik-ügy kapcsán, vélhetően vádalku keretében szabadult – a bíróságon többek között arról beszélt, hogy Fenyő János médiavállalkozó megölésére is Portik adott utasítást. (Információink szerint Radnai mindenki ellen vallott, aki ellen csak tudott azért, hogy kiszabaduljon. Jelen pillanatban luxusautókat értékesítő ügynökséget vezet a Rózsadombon.)

A büntetőper eddigi tanúvallomásaiból több érdekesség mellett az is kirajzolódik, hogy Portik Tamás nemcsak arra ügyelt kényesen, hogy a hatóságoknál legyenek lekötelezettjei, hanem újságírókat is igyekezett befolyásolni. Az egyik védett tanú – akit K. Györgyiként lehetett azonosítani, és korábban Kisbandival, az alvilág bankárával csalás miatt már állt bíróság előtt – például azt mondta: Portik Tamás korrupt rendőrismerősei intézték el, hogy a Prisztás-gyilkosság után a tanút ne kérdezzék meg. Az egy időben Portiknak dolgozó nő azt állította, hogy különféle „baráti” kifizetésekre havi 30 millió forintot fordított az egykori olajvállalkozó – a pénzt neki kellett borítékolnia és kiosztania.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!