A polgárok megkeresését azok a Demokrácia Központok koordinálják, amelyek a magyar kormány és az EMNT közötti megállapodás révén alakultak meg még 2012 tavaszán az egyszerűsített honosítás szervezésére, és amelyek működésére közel hatszázmillió forintot adott az Orbán-kabinet. Az eset kapcsán a sajtó erdélyi Kubatov-listák elkészültéről beszél, amin a romániai magyar politikai élet résztvevői már meg sem lepődnek. (Kubatov Gábor a Fidesz pártigazgatója. A magyar ellenzéki sajtó Kubatov nevéhez köti azt az állítólagos listát, amelyen az állampolgárok egy részét nyilván lehet tartani párthovatartozásuk szerint. A feltételezések szerint a Fidesz ez alapján mozgósíthat a választás napján – a szerk.)
Erdélyben a választói listákkal kapcsolatos viták már tavaly elkezdődtek, amikor a kettős állampolgárság kérdése került a román–magyar viszony középpontjába. Az EMNP megalakulása és politikai megjelenése nagyrészt annak volt köszönhető, hogy Tőkés László lelkész-politikus a magyar kormány pénzén elkezdhette kiépíteni hálózatát, amely ma is működik sok-sok alkalmazottal Erdély szinte minden nagyobb településén. A honosítási eljárás keretében azonban nem mindenkit tudtak listára venni, hiszen az erdélyi magyarság csupán húsz százaléka kérelmezte eddig a kettős állampolgárságot. Azonban létezhet még egy fontos adatbázis a Demokrácia Központok kezében, amelyben viszont közel hatvan százaléka szerepel az erdélyi magyar közösségnek. Ezek az úgynevezett iskolázási támogatásban résztvevők adatait tartalmazzák.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei elnökségének egyik tagja szerint egyértelmű, hogy a honosítottak adatbázisát átadták a Tőkés László vezette tanácsnak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pedig gondolt egyet és kitalálta, hogy a romániai magyarság körében kérdőíves felmérést kell indítani. Sok kérdés mellett arra is választ várnak, arrafelé mennyire elégedett az erdélyi magyar közvélemény a Fidesz és Orbán nemzetpolitikájával, illetve, hogy a 2014-es magyar országgyűlési választásokon fognak-e majd szavazni.