hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fideszt védő B-közép
Fradi keménymag menni politika

2013. 03. 21.
Hogyan került a Fidesz székházához tüntetőket rendszabályozni egy elítélt gyilkos? És mi köze az FTC kemény-magjának a klub biztonsági cégéhez?

„A mai nap folyamán a Fidesz-székháznál kialakult kaotikus állapotokra tekintettel úgy döntöttem, hogy Fidesz-szimpatizánsként megpróbálom ezt a nehéz helyzetet orvosolni. Engem sem Kubatov Gábor, sem más nem bízott meg semmilyen feladattal! A Fidesz Magyar Polgári Párt elkötelezett híveként erkölcsi kötelezettségemnek tartottam, hogy pártomat ebben a nehéz helyzetben is támogassam!” – olvasható Sz. Ferenc aláírással a március 7-ént írt Facebook-bejegyzés Szabó „Szőke” Ferenc oldalán.

Szabó azt követően kezdett magyarázkodni, hogy múlt hét csütörtökön néhány társával a Fidesz Lendvay utcai székházához ment rendet tenni, mivel az épület kertjébe és később a házba is diákok hatoltak be, hogy így tiltakozzanak a kormánypárt újabb Alaptörvény-módosítása ellen. Szabó és társai – bejegyzése szerint mindenféle felhatalmazás nélkül, vagyis az önbíráskodás kategóriájában – megfogtak néhány tüntetőt, és kivitték a párt ingatlanáról.

Mivel az eseményről képek is készültek, a sajtó rövid időn belül kiderítette, ki is valójában a kigyúrt pártházvédő: Szabó Ferenc, egy gyilkosságért 14 évre elítélt és abból 10 évet le is töltött személy, jelenleg az FTC szurkolói koordinátora.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!